- Felkelek, csinálok valami kaját. Nem vagy éhes?

- De, hozz valami rettentő egészségtelent ide vissza az ágyba és nézzünk Szolgálólányt.

- Nem, inkább sütök zabpalacsintát. Gyorsan megvan. Szedd magad össze, gyere le, nézzük a kanapén, a nagytévén!

Tecával nem könnyű lazulni. Vasárnap reggel van, még csak 10 óra, és nem bír megülni a jó kis seggén. Egy darabig hagyott heverni az óriáságyon, prüntyögött mellettem az IPhone-ján, de most már unatkozik. A faszomért nem lehet néha aludni és aztán elbaszni az egész napot? Ezért hívják hétvégének, ami latinul annyit tesz, hogy kibaszottul ne csinálj ma semmi hasznosat.

De alkalmazkodom, lerángatom a takarómat a kanapéra, fekszem és bambulok, amíg reggelit készít. Handmaid’s Tale-t nézünk – Simon utálja, úgyhogy ezt csak kettesben tudjuk Tecával. Emberünk már kora hajnalban elhúzott Rotterdamba („hétfőn reggel korán van a tárgyalás, jobb, ha ott alszom”), úgyhogy csajos nap van.

Komolyan azt éreztem, hogy hiba van a Mátrixban. Vagy ez, vagy Truman show. 

Nordic walkingolok. Azt hittem az majd együtt jön el a menopauzával és dauerolt hajjal. De nem. Szét vannak baszva az ízületeim, úgyhogy az orvos letiltott a rázkódásról. Nincs futás, nincs ugrabugra. Szóval hajnalban, vagy olyan délután, amikor nincsenek a gyerekek, fogom ezeket a bizarr botokat és nekiindulok sétálni. Másfél kilométeresek a köreim, igyekszem olyan 4-5-öt megtenni belőlük minimum. 

A játszótér felé keresztezi az utam egy anyuka. Tologat valami fekvőkorút, fél kézzel, a másik kezében telefon, folyamatosan beszél. Mellette egy négyévesforma kisfiú ballag, egyik keze felkötve. (Vajon amikor eltörte, akkor is telefonált anya? És rögtön le is oltom magam, hogy appropriálok.)

A következő körben ismét a játszótér mellett botozok el, és MEGINT ott az anyuka, és MOST IS ABBÓL AZ IRÁNYBÓL JÖN. Babakocsitolva, félfülleltelefonálva, felkötöttkezűgyerekkel. És a következő körben is. Kicsit megborzongok. Aztán a többi körben nem, de a játszótérnél azért nyelek egyet. Másnap megint. Megint ott van, babakocsi, töröttgyerek, telefon.

Tudom, hogy hülye vagyok, rosszak az idegeim. De az motoszkál bennem, hogy mi van, ha Ervin figyeltet. OK, most, hogy kimondtam, tényleg hülyeség. Megmondta, hogy ő tényleg csak a szexben ilyen, semmilyen más módon nem fejezi ki a fétisét. Nem vágyik rá, nem izgatja. De az ágyban… ott csak ez izgatja. Néha próbálkozott a kedvemért vanilla szexszel, de láttam rajta, hogy nem erre vágyik. Elélvez, de nem úgy, inkább gépiesen.

Utálom, amikor valaki anélkül kritizálja az kapcsolati struktúránkat, hogy bármit is tudna az érzelmi részéről, hogy milyen és mekkora arányt képvisel benne a testiség, mik a feltételek, szabályok... Tudom, hogy mennyi a félreértés, mert magam is a meg nem értő világból jövök. Nagyon hosszúak voltak az első beszélgetések erről Simonnal és Tecával.

Nem úgy indultam neki, hogy ez egy kapcsolat, fel sem merült bennem - ez egy egészen kellemes tartós baszós felállás volt. Amikor először felmentem hozzájuk, és először fektettek az n+1 személyes ágyra, nem gondoltam másra, csak élveztem a szexet. Voltam én már többesben, nagyjából tudtam, mit várhatok, mitől tartsak, mire figyeljek. 

 - Ez UNDORÍTÓ! Mindkettővel? - mondom, miután kiköhögöm a félrenyelt viceházmestert.

- Boróka, bazmeg, amikor csak szexeltem velük, egy szavad sem volt - Aliz röhög, de tudom, hogy egy kicsit meg van bántva - Tudod, mi vagy te? Érzelmi prűd. Pont te, amikor a te családod olyan, mint egy kelkáposztából varrott patchwork takaró.

Múlt nyáron - július elején talán - amikor hazaértem a családi nyaralásból, totál semmire nem vágytam, csak kedélyhullámzásoktól mentes felnőtt társaságra. Egerszalókon voltunk a három gyerekkel meg Ottóval ÉS Annamarival. Kívülről leginkább úgy nézhetett ki a dolog, mintha ők lennének a tökéletes család, én a megesett vénkisasszony, aki hozzájuk csapódott. Két apartman, én laktam Olikával, a csajok, Dotti és Emi meg a szép jegyespárral. Merthogy eljegyzés volt ám. Esküvő még azóta sem, de már tervezik, hogy az exférjem becsületes asszonyt csinál a szeretőjéből.

Viccesen vonultunk a fürdőben, Olivért pajszerral sem lehetett lefejteni rólam, a Dotti és Emi meg vidáman labdáztak és vizipisztolyoztak Annamarival és Ottóval. A lányaim már elég nagyok. Mindkettő iskolás, teljesen levágták, mi van. Nagyon praktikus kis lények a gyerekek, tudják, a kenyér melyik fele vajas. Nálunk az Annamaris fele a vajas. Az apjuk meg a barátnője háztartásában mindig van főtt kaja, bevetett ágy, kiskutya... Nem mondják, tagadják, de jobban szeretik azt a nőt, mint engem. Őt könnyebb szeretni valószínűleg. Néha irigykedem, hogy mindig olyan kedves és következetes tud maradni, nem bassza fel magát. Lehet, hogy könnyebb, ha nem a sajátod a gyerek, nem tudom.

Teca sportmelltartóban és sztreccs futónadrágban készíti a reggelit. Mire levonszolom magam az emeletről, ő már valószínűleg volt edzeni, kitakarította a konyhát és most omlettet készít. Az ilyen tökéletes nőket alapból kedvem lenne képen vágni egy testes fagyasztott hallal, de Teca egy tündér. 

Gyönyörű, vonzó, fiatal. Os. 35, de jóval kevesebbnek néz ki. OK, semmi más dolga nincs a világon, mint jól kinézni. "Annyira örülök, hogy nem kell dolgoznom. Próbáltam, és egyáltalán nem nekem való. És mennyi időt elvesz az embertől! Ti is állandóan csak dolgoztok... De így van ez jól, így állapodtunk meg. Jó így nekünk, ugye, édes?" 

Nehéz a jó-rossz skálán értékelnem ezt a kapcsolatot. Előbb mondom rá, hogy ... sajátos.

Teca finoman a tányéromra csúsztatja az omlettet (rókagombás-parmezános), és kapok egy giccses kübliben salátát.

- Aliz, egyél, gyönyörűm! Ne nézz így, kenyér nincs. Barna sem. Vigyázunk rád. Na, add az édes kis szádat!

Felpillantok rá szorgosan rágva, mire rámcuppantja hyaluronsavtól telt ajkait az enyémre. A nyelvével finoman belenyal a számba - éppen eszem, baszki! - és rám mosolyog.

- Jót főztem. Ugye, hogy jót főztem? Simon felkelt már? 

Próbálom gyorsan összefoglalni a két évet.

Márk karácsonyi vallomása után szabályosan élőhalott voltam. Pár napon belül kaptam tőle egy kedves, de visszafogott levelet, hogy az új évben elvállalt egy projektet Bernben, pár hónapig ott lesz, de ha hazajön, akkor beszélgethetnénk. Addig nem zavar, gondolkodjak nyugodtan. Azóta gondolkodom. Nem jött még haza, legalábbis nem tudok róla.

Néhány nappal később megcsörrent a telefonom, amire Márk távozása óta gyomorösszeugrással reagáltam. 

- MEGKAPTAD AZ ÁLLÁST! - üvöltötte a telefonba Aliz.