Ehhez persze meg kell néznetek ezt a videót előbb, mert amúgy semmi értelme. De nem gáz, nem hosszú és nagyon nagyon vicces. Persze, vicces, érted, "vicces", ahogy öregedő (értsd 40 feletti) színésznők keserédesen merengenek azon, hogy már senki nem dugja meg őket a filmvásznon. Hogy mindenkinél eljön a nap, hogy egyszerűen már nem veszik számítsába, mint egy baszható valamit, hanem egyszerűen egy kardigános tereptárgy, valakinek az anyukája. 

Mondjuk hogy filmekben nem basznak, azzal még tudnék élni - kevéset dugtam kamera előtt, és remélem, azok sem kerülnek elő. De az, hogy a való életben is kívül vagyok az értelmezési tartományon, az szemétség. Az homlokomra van tetoválva, hogy elmúltam 40? És ha igen, akkor mi történt? Benőtt a pinám? 

OK, tudom, hogy senki szexuális életének - pláne, ha nézelődik - nem használt ez a kurva Covid. Elmenni nem lehet sehova... A netes keresést egy életre szeretném magam mögött hagyni. Komolyan. Azokkal a kapuzárós félrekúrásra vágyókkal nem akarok foglalkozni. Más kérdés, hogy most már ők sem foglalkoznak velem, ugyanolyan vagyok, mint a feleségük, akit otthon nem dugnak meg - szottyadt, morcos és nyugit akar, nem amarettót nyalogtani egy kétségbeesett férfi szőrös segglukából (ismerőstől hallottam).

Zsigmond összepakolt, és elment. Azt hiszem, hazaköltözött az anyjához, bár nem mondott semmit. Még az is lehet, hogy talált valaki mást, valaki jobbat - ezt szerintem nem is akarom tudni, az túl nagy arculcsapás lenne, hogy egy öreg, előnytelen külsejű impotens nyomoronc talál valaki mást. Engem meg még megdugni se hajlandó senki. Csak tudnám, hogy mi az isten haragjának küzdök annyira, hogy jól nézzek ki. Majdnem fél éve, hogy alig eszem, lényegében nem iszom alkoholt, minden nap edzek (néha kétszer is). Élem a geci unalmas tiszta életet. A környezettől meg zéró visszajelzés, aminek legfőbb oka, hogy nincs környezetem. Max a fejem látszik a Teamsen, ha egyáltalán. A diákok egy kényszeredetten mosolygó féltéglát látnak, még nagyon embernek sem tekintenek. Mondjuk azt pont leszarom. Munkatársakkal minimális a kontakt, az is leginkább e-mail. A magániskola úgy döntött, hogy a sok nemzetközi tanuló miatt nem nyit meg már idén, úgyhogy maradunk online. Nekem kb mindegy. 

A Mr Moore projektem áll. Nem úgy, ahogy szeretném. A méla amerikai tesitanár hetente kétszer lát feszülős tornacuccban, amikor "személyi edz", és még csak kísértésbe sem jött. Az én eszköztáram is véges, és ha semmi inklinációt nem látok a részéről, azért mégsem hozom magam olyan kellemetlen helyzetbe, hogy a szájára ülök a fekvenyomópadon, ő meg csak les, mint a luki nyúl. És akkor ne érezze magát az ember láthatatlannak.

Ha nem vagyok nő, akkor nem vagyok semmi. Nem áltatom magam, az emberi értékeim nagyon korlátozottak, semmi különöset nem teszek le az asztalra, nem lesz tőlem jobb a világ, nem nagyon érdekel senki és semmi, nincsenek barátaim. Az én egyetlen célom az életben, hogy jól érezzem magam, amíg tarkón nem csap egy stroke - ahogy a legtöbb felmenőmet - még 60 alatt. Kerestem, de nekem nem akad egyéb örömöm, mint a szex. Kaja nincs, pia nincs, egyéb karnális élvezet meg nem létezik, legalábbis a számomra. Vannak olyan elvetemültek, akik élvezik a testmozgást, de nekem az nettó szenvedés, csak azért csinálom, mert muszáj. 

Ezek a langyos, fáradt örömöcskék maradnak, mint sorozatot binge-elni, habfürdőben ázni meg friss ágyneműben aludni. Legalább a vásárlást élvezném! Most már léteznek csinos ruhák a méretemben. De nem, nem, leszarom a ruhákat. Szarok a farmra. Amikor néha tükörbe nézek, akkor sem az egészen vállalható testemet látom már. Most az arcom nézem. Igazi szarba harapott, baszatlan kurva fej. Resting bitch face. Én se akarnék magamtól semmit.

Vissza kéne ülni a lóra, valami ugródeszkalóra, hogy teljes legyen a képzavar. Felszexelni magam a levegőbe, és ott már el tudok kapni valami kötelet, és lendülök tovább. Mr. Moore-t akartam erre használni, de a mellékelt ábra azt mutatja, hogy ez nem fog összejönni. Zs tervem meg nem volt. Tulajdonképpen vicces is, hogy nem jutott eszembe Vince. Ott volt kéznél, gátlástalan, szexre mindig jó volt, és már nem vagyok hánynivalóan ocsmány. Ennél dagadtabb voltam, amikor nagyon szívesen kúrogatott.

Az ominózus megalázó eset, vagyis hónapok óta ügyesen kerültem, tényleg szó szerint nem látott a lépcsőházban. Na, amikor meg éppen hogy össze akartam futni vele, akkor nem jött össze. Minden nap kétszer vittem le a szemetet szűk farmerban, de egy hét is beletelt, mire beleütköztem. Vagyis ő belém. Csattogtam felfelé a lépcsőn a szokásos kukazarándoklatom után, és hallottam, hogy nyílik a kapu. Már a levegővételét megismertem, a léptei tempóját és hangját. Nem néztem hátra, csak lassítottam - tudtam, hogy nemsokára beér. Érezhetően megtorpant, amikor meglátott hátulról. Éreztem, hogy tekintete lukat éget a farzsebembe. Hallottam, ahogy kattog az agya. Meg akart szólítani, és gondolkozott, melyik szar szöveget vegye elő. Mert nem ismert meg. NEM ISMERT MEG, BASZKI. Ekkor, és csakis ekkor fordultam meg és néztem rá érdeklődve. 

Egy tanulmány volt az arca. Ahogy átsuhantak rajta a realizáció hullámai - korlátozott szellemi ereje miatt nem túl gyorsan. De azért csak leesett a ráérős tantusz.

- Alíz! Hallod, meg se ismertelek... Azt hittem, már elköltöztél. Öööö, megnövesztetted a hajad? 

- Aha, egy kicsit hagytam megnőni.

Szerettem volna valami nagyon gúnyosat mondani, vagy még helyben arcba rúgni azt a tetűládát. De fegyelmezett voltam, és befizettem a hosszú játékra. Azt a szemöldökfelhúzós, szemvillantós mosolyt csináltam, amikor csak a szám egyik sarkát húzom fel, ami egyértelmű táncrend-kiterítés. 

- Figyelj, akartalak is hívni, már egy csomó ideje.

- Igen? 

Meg is döbbentem magamon, hogy ilyen jól fedi az álarcom a csibészes vigyor. Ez a fasz nem fogja fel, hogy van az a szar, amit már nem lehet visszakanalazni a lóba. Sőt, az hiszi, hogy a szar szépen eltakarítja magát, és ő besétálhat. Ááááh, de finom lesz ez...

- Igen, mindenképpen. Régen dumáltunk. Meg most van egy ilyen szerződés, angolul van, meg tudod nézni? Tudod, hogy az én nyelvtudásom nem olyan... Angolban nem, bár franciában eléggé, höhö, tudod...

Csilingelve viszonoztam a höhöt. Hát PERSZE, hogy meg tudom nézni. Akár most is. Az szuper lenne? Tökjó, menjünk.

Beléptem a lakásába, és megcsapott az az illat, ami nyilván valami gagyi illatosítóból jön, de nekem örökre a batárjó, következmény nélküli dugásokhoz kötődik, és kicsit megrogyott a lábam. De nem azért edzek, baszki, hogy ne tudjam izomból kompenzálni. Neeeeeeem gyengülgetünk, ez itt a bosszú ideje. Hidegen.

Leültünk a kanapéra, rutinból töltött egy pohár bort (szép pohárba... volt amikor a vizespohár szinten voltam, de lám, vissza tudtam küzdeni magam a talpas ligába, micsoda megtiszteltetés). Én meg rutinból megittam, és nem volt rossz ötlet, mert kiéhezett gyomorra minden bizonytalanságom elmúlt tőle. Leült mellém, a vállamhoz dörgölőzve szemlélte a kezemben azt a kurva érdekes szerződést, aminek ürügyén a lakásán voltunk. A kezével felsétált a hátamon a nyakszirtemig, és simogatni kezdte. Beledőltem a tenyerébe, sóhajtottam és hagytam. Hadd gondolja, hogy tizenhatoson belül van. Tudtam, ha most hagyom ezt menni az ő irányába, akkor lesz belőle egy rohadt atlétikus és maximálisan kielégítő baszás. Akkor sem lehet annyira kielégítő, mint amire készülök. 

Egy percen belül az ölemben volt a papír, a nyelve mélyen a számban, az egyik kezével a tarkómat markolta, a másikkal a bal mellem, fújtatva, felizgulva. Még mindig manduláig bennem lefetyelve nyúlt a farmerom dereka felé, és kezdte volna lerángatni a cipzárat, de megállítottam a kezét.

- Neee, nem így akarom... - mondtam hirtelen, majd egy mozdulattal elé térdeltem, szétnyitottam a lábát, és  ráfogtam a farkára. Úgy mozdul bele a tenyerembe a ruhán keresztül, mintha egy erős izom feszülne meg. Hátradobta a fejét és önelégült vigyorral várta a folytatást. 

Kéjes arckifejezést színlelve gomboltam ki a nadrágját, és hagytam, hogy megemelje a csípőjét, hogy egy mozdulattal húzhassam le a bokájára az alsójával együtt. Az arcomba vágódott az erekciója.

- Figyi - mondtam halkan - szeretnék most valami különlegeset csinálni...

- Bármit, hallod, bármit...

- Csinálták már neked... a pingvint?

- Nem, de jól hangzik, csináld!

Akkor felálltam, felkaptam a telefonját, sarkon fordultam, és kivonultam a lakásból. A szegény hülye ugrott volna utánam, de csak totyogni tudott letolt gatyában. Vajon leesett neki a pingvin? Vagy csak a telefonja? Mert az leesett. A körfolyosóról a betonudvarra. Véletlenül.