Amikor megjött az első fizetésem, és ránéztem az banki egyenlegemre, lényegében csak akkor hittem el, hogy tényleg ennyi pénzt keresek. Nagyjából kétszer annyit, mint a Halálcsillagon (ahogy a régi munkahelyemet hívjuk magunk között). 

Boróka még mindig ott szop, szegény - ő mártírnak van kitalálva. Erik óta talán nem olyan rossz a sora, ezzel együtt közel sincs olyan jó helyzetben mint én. Próbálok neki helyet csinálni itt, még puhítanom kell Görényt, aki nem akarja túlfeszíteni a húrt a főnökségnél.

Görény (a.k.a. Dénes) jelentkezése ennyi idő után enyhén szólva váratlan volt. A szilveszteri pezsgőkómában azt se tudtam, álmodok-e. Úgy írt, mintha másfél hét szabadságra ment volna, nem másfél év illegalitásba. Hogy vagyok, össze tudunk-e futni valamikor. WTF? 

Szerda este ülünk le egy körúti rombisztróba. Ő citromos teát iszik, én vodkát. Mert, bazmeg, miért ne. Egyelőre nem mondtam senkinek, hogy Dénes felbukkant a semmiből. Kinek mondtam volna? Mindenki eltűnt az életemből, akinek bármi emléke lett volna róla. És ki tudja, lehet, hogy még bajban van... Úristen, lehet, hogy én is veszélyben vagyok? Király lenne, ha leszedne valami mesterlövész, gyorsan és fájdalommentesen. és nem kellene többet ezzel az élet nevű szarral foglalkoznom.

Ülünk a szándékosan lepukkant műbőr fotelekben, melengetjük a kezünket az itallal. Nézem az arcát. Sokat öregedett. Meg fogyott. Nincsenek rajta azok a szép kis izmok, ez még a vastag sípulcsi alatt is látszik. De a szeme a régi, ugyanúgy villog, ugyanolyan elfojthatatlan kajánság van benne. Ugyanúgy levetkőzteti a pultos lányt.

Felhajtom a vodkámat, és rákérdezek, hogy mi a faszom történt vele. Nagy vonalakban válaszol. Hirtelen el kellett mennie az országból. Nem mondja, hogy hova és mit csinált ott. Ne kérdezzem, nem fontos. Most itt van. És állást ajánl. Mint kiderül, Görény úgy bekúrta magát az iparág egyik legnagyobb nemzetközi vállalatához szégyentelenül magas fizetésért, mintha ő tenne szívességet nekik. Van egy saját osztálya, de még senki nem dolgozik ott. Most építi fel, és kell neki ember.

- Csak olyan jöhet, akiben egyrészt 100%-osan megbízom, másrészt akit őszintén kedvelek. Az se érdekelne, hogy nem értenél hozzá. De te történetesen még nem is vagy hülye, és a szakmádhoz is hozzá tudsz szagolni.

- Köszi... - mondom egy vödörnyi iróniával

- A legfontosabb, amit tudnod kell, hogy itt NEM SZABAD DOLGOZNI. Bejárogatunk, felvesszük a fizetésünket, és ennyi. Néha írunk egy-egy dokumentumot, részt veszünk egy-egy videokonferencián, kéthavonta elutazunk valami szar helyre, mondjuk Dél-Olaszországba, Japánba vagy Mexikóba. Tennessee-ben is van valami gyár. Megnézegetjük, smúzolunk, vacsizunk, hazajövünk. Gyűjtheted a kilométereket, vehetsz tíz parfümöt a duty free-ben minden alkalommal, mert telni fog rá. Hogy hangzik?

- És hol kell aláírni? Most rögtön viszik el a lelkemet, vagy csak majd ha meghaltam?

- Tartsd meg a lelked. Ha már ekkora tárolót építettél neki.... Hogy a picsába híztál így meg? Egész normális formájú nő voltál, most meg akkora vagy, mint egy mikrobusz... Nem baj, legalább részegen sem akarlak megdugni, nem tesz jót a munkahelyi kapcsolatnak.

Nem kapom fel a vizet, igaza van. Szinte hiányzott csernusi nyersessége. Talán most végre össze tudom szedni magam. Nálam ez működik, ha belenyomják az orrom a pisibe.

Persze nehogy egyszerű legyen, Darth Gyuri (a főnököm a Halálcsillagon) bekeményít, és elővesz valami tisztázatlan eredetű záradékot a munkaszerződésemben, ami szerinte azt jelenti, hogy nem mehetek versenytárshoz dolgozni. Dénes szerez nekem munkajogászt, aki szétkapja a papírját, mint kutya a lábtörlőt. Erre Darth nem tud mást csinálni, mint kitölteti velem a felmondási időt az utolsó pillanatig és minden nap kitapossa a belem. De nem érdekel, tűröm azt a 30 napot egy kora keresztény mártír egykedvűségével, szenvtelenül. Boróka próbál ütközőt játszani, de lebeszélem róla. Jobb, ha nem haragítja magára a vezetést.

A végtelennek látszó február után végre szabad vagyok. Kérek Görénytől két hetet regenerálódni. Végigjárok egy halom magándokit, mert teljesen szét van esve az egészségem. Fáradok, izzadok, ájulok, hízok, nem menstruálok. De nem vagyok terhes.

Összevissza szurkálnak, méregetnek, ultrahangoznak, röntgeneznek, darabokat csippentenek ki belőlem szövettanra, elektródákat pakolnak rám.

Hát. Nem jó hír. 

Pre-diabéteszes állapotot állapítanak, egy cisztagyár van a méhemben, a májamon meg egy folt ("ne aggódjon, valószínűleg zsír, de jöjjön vissza fél év múlva"). Minden hormonom összevissza (nézzük a jó oldalát, valószínűleg nem is lehet gyerekem). Az endokrinológus rögtön rá akar állítani valami gyógyszerre, de kisírom, hogy maradjunk a szigorú diétánál és sportnál. Minden megígérek, csak ne tömjön belém valami szart, amitől kihullik a hajam és szétszárad a bőröm. Jó leszek.

Másnaptól kurva nagy szigor van. Visszatérünk a heti 4 edzésre (az nem akkora gáz). 0% cukor. 0% fehér liszt. Tej, gyümölcs is csak mértékkel. Minden egyes gramm szénhidrátot meg kell számolnom. Lényegében semmit sem ehetek, amit boltban vagy kajáldában lehet kapni. Úgyhogy kénytelen vagyok főzni. Sütni. Én. Azt sem tudom, melyik végét kell megfogni a fakanálnak. De nagy az internet és sok a sorstárs, úgyhogy beletanulok. 

Eltökélt vagyok, nem is érzem a túrórudi és a croissant kísértését. Más ez, mint amikor az ember azért koplalt, mert jól akart kinézni. Most azért figyelek oda (és nem éhezek, azt is tilos), mert nem akarok 40 évesen inzulint szúrni. A legszebb az egészben, hogy a cukordiéta mellékhatásaként 3 hónap alatt ledobok 10 kilót. Még mindig nem dugna meg Görény, sötétben, részegen sem, de alakulok. Őszre még 5 lemegy, és újra fel tudok venni 40-es nadrágot. 

Ehhez persze az kell, hogy nyugi legyen. Az idegroncsoló munkahely nem kedvez az életmódváltásnak. De Görény beosztottjának lenni ennél a cégnél maga a mennyország. Nem viccelt a srác, itt tényleg nem kell dolgozni. Túlzás lenne azt állítani, hogy NULLA munka van, de mondjuk napi átlag 1 órában elintézhető. Egy kitalált osztály vagyunk, amelyiknek nincs valódi feladatköre, nincs profitelőírás, nincs számonkérés. A legközelebbi főnök, Ronan, aki egy fing kis kátrányszagú észak-angol városkában, Telfordban ül. Heti egyszer cseveg vele Dénes, olyan stílusban, hogy Ronan a sarkát is összecsapja és ő kér elnézést.

Annyit járkálok el munkaidőben, amennyit nem szégyellek. Heti 4 edzés ebédidőben a közeli teremben abszolút belefér. Ha görcsöl a hasam, felhívom a főnök urat, és maradok ágyban. Most éppen két napig "home office"-ozok, mert kocsit akarok venni. Annyit értek az autókhoz, mint egy hintaló. Vinnék magammal valami pasit, de Zalán nem ér rá, Görény meg elhajt a francba. "Ha van elég eszed arra, hogy megkeresd, akkor legyen arra is, hogy elköltsd."

Hidegebb, mint volt. Keményebb. Enyhén szólva sosem volt nyitott könyv a élete, de most még jobban bezárkózott. A napi röhögcsélés, szívatás, popkulturális utalások és válogatott politikai inkorrektségek szintjén jól elvagyunk, de kartávolságban tart. Nincsen más közös programunk, csak a munka. Én néha megosztok magamról dolgokat, amit meg is hallgat, még talán reagál is valami értelmeset, de ő nem mond magáról semmit. És rövidre zár, ha kérdezek. Szóval nem kérdezek.

Az elmúlt majdnem (jesszusom!) tíz hónapot azzal töltöttem, hogy összeszedtem magam. Nem csak úgy félkészre, éppen-nem-idegösszeroppanósra. Egészség, kaja, sport. Barátságok újraépítése (Zalánt meg Esztert is "visszaszereztem", Böbét végleg elvesztettem, de erről majd máskor). Nagy néha volt valami egészségügyi dugás is, de szigorúan csak egy-egy alkalom. Senkit nem akartam többet látni. 

Rajta vagyok valami szutyok "társ" keresőn, jönnek is az üzik (egyre több, ahogy nyerem vissza a formámat), de százból egyre, ha válaszolok. Pedig nem kívánok sokat. Írjon valami egyénit, értelmeset, helyesírási hibák nélkül. Küldjön képet, és ne úgy nézzen ki, mint Frankenstein szörnyetege. De a pasik itt (és máshol is) hihetetlenül primer tahók, és az első lépcsőn elbucskáznak.

Nyár elején már nagyon pókhálósnak éreztem magam, úgyhogy hosszú kihagyás után elmentem swingerbe. Oda, ahol Andorral találkoztam, soha többé. De nagy a város, sok a lehetőség. Pláne, amikor egy furcsa véletlen során bekerültem egy olyan társaságba, akik privát partikat szerveznek, és csak azt hívják, aki mutatós, szexi és értelmes. És ha pasi, akkor van jó sok pénze. (Engem valahogy beválogattak, de ne kérdezzétek.) Na, ez egy más világ. Van egy brutálisan nagy kibérelhető loft az Andrássy út egyik patinás házának tetőterében - valami eszelős luxus, ahogy be van rendezve. Kaja, pia, fű, kokain svédasztalszerűen. A pasik gond nélkül összedobják az estét, a csajok csak úgy belibbennek. 

Sok a külföldi, amit imádok. Vannak tartósan Budapesten lakó expatok, de sok a menő átutazó. Üzletemberek, zsíros világjáró hipsterek, gazdag arab fiatalemberek, orosz olajmágnások, de voltak már olimpikon vízilabdázók és nagyképű hazai médiacelebek is. (Utóbbiakat kerülöm, illetve nem vagyok hajlandó felismerni, és ettől nagyon utálnak)

Ide már nem jók a kínai fehérneműbolti csipkebabydolljaim. Valami veszett összeget költök szexi neglizsékre. Legutóbbi alkalommal egy XIV. Lajos korát idéző rafinált smaragdzöld fűző volt rajtam, toronymagas bokapántos fekete tűsarkúval (Eszter hozta Milánóból, mint kb minden menő cuccomat).

Nem azért vagyok kapós, mert jól nézek ki. Túlzás nélkül én vagyok a legkevésbé vonzó nő a placcon. Papíron. De azt a szégyentelen, őszinte élvezetet, amit szex közben produkálni tudok, nem übereli egyetlen éhes, nyiszlett, megkeseredett modellkurva sem. Aki látott már élvezni, az mind sorra akar kerülni. És mind sorra is kerül. 

Legjobban persze a friss husikat szeretem, akinek meglepetés vagyok. Múlt szombaton az egyik bejáratott izmos fenekű barátommal (ingatlanbiznisze van a Balkánon)  tartottunk egy kis bemelegítő edzést, amikor mellénk keveredett egy hatalmas, tejeskávészínű Maori, klasszikus törzsi álltetoválással. Magenta spagettipántos bikinibe szuszakolt hiperplussize barátnőjével hollandul beszélgetett, és közben - mintegy mellesleg - simogatni kezdte a melleimet, amik ritmikusan pattogtak az ingatlanos lökéseinek ütemére. Tudtam, hogy a partnerem eléggé vevő a BBW-re, úgyhogy hagytam, hogy áttérjen a drabális mélyföldi csajra. Nekem meg maradt az Óriás. 

Pénisztémában nem bánt vele olyan bőkezűen a genetika, mint egyéb testrészeit illetően. Tömör, kemény, vastag, de elég rövid fegyverzete volt. De nekem a vastag mindig felülírja a hosszút, úgyhogy nem panaszkodtam. Nem is maga a behatolás okozott élvezetet, ahogy vele voltam. Hanem az az irdatlan test. Volt rajta háj is, persze, de brutális izmok lehettek alatta, mert úgy tett-vett, mint egy tollpihét. Végül úgy fejeztük be, hogy egy kanapé szélén ült, én az ölében, szinte hanyattdőlve. Kőkeményen szorított és mozgatott magán. Bizarr módon ez a naiv, ártatlan önzés - meg a pózból kifolyólag a G-pontomra kifejtett nyomás - váltotta ki belőlem az orgazmust. A maori kikapta magát belőlem, és az óvszert letépve magáról a combomra élvezett. Nagydarab barátnője szájon csókolt, majd akkurátusan lenyalogatta rólam a pasija spermáját, és közben olyan istenesen megujjazott, hogy hídba hajlottam az élvezettől.

Ilyenek vannak. Aztán másnap reggel ugyanúgy megeszem a kávézacc ízű teljes kiőrlésű rozskenyeret, és megyek le futni a kurva hidegbe, mert semmi nincs ingyen.