BALÁZS VENDÉGPOSZTJA

Aki a mi munkánkat végzi, az nagyon gyorsan felismer helyzeteket. Felméri, és azonnal látja, hogy mit kell csinálni. És csinálja.

Amikor megláttam azt a lányt, akkor rögtön tudtam - azt kell csinálni, hogy odamenni, és leszólítani. Aztán megint meg lehet nézni, mi történik, és reagálni. Megfelelően.

Nem tudom pontosan, mi fogott meg benne, mert nem volt kihívó, még csak nem is nagyon mosolygott. De láttam benne valami elfojtott huncutságot. Aztán ez be is igazolódott, mert rendkívül huncut tud lenni ... de még mennyire.

Nem vártam tőle semmit, igyekeztem nem várni tőle semmit. Ez már megint a megszokás. Nem agyalni, nem szőni különösebb terveket, nem találni ki történeteket előre. Az a fontos, ami most történik. (Nem használom ezt a "carpe diem" fost, de kb.)

Az első - az első két - dolog, amit észrevettem, az a két szép nagy, gömbölyű cicije volt. De ezt már kiszúrtam távolabbról is - nagy része volt a vonzerejében. Nehéz volt hozzá beszélni úgy, hogy a szemébe nézek, mert a francba is, de a jó mellű lányok mindig olyan felsőt vesznek fel, amiben látszik. És akkor mit várnak? De tényleg...

Aztán a második (harmadik) dolog, amit észrevettem, az volt, hogy ennek a lánynak van agya. Nincs semmi bajom azokkal a nőkkel, akiknek nincs agyuk, nekik is megvan a hasznuk, a szerepük. Megjöttem abból, hogy butus lányokkal kavarjak... OK, néhány alkalom szex, aztán ha elkezd ragaszkodni, akkor viszlát.

Az okos lányok viszont sajnos hamar rájönnek, hogy velem nem könnyű. És ha nagyon okosak, akkor gyorsan le is lépnek. Igazuk van, mert nem sok nőnek való az az élet, ami mellettem várhatja őket. Nem is vagyok benne biztos, hogy van olyan nő, akinek ez való. Akinek jó.

Nem mondom, hogy az évek (basszus, évtizedek, lassan), alatt nem bonyolódtam bele kapcsolatokba. Kaptam pofonokat (igazit is), meg adtam is (abból igazit soha; aki egy nőt megüt, az nem férfi, azt én ütöm le).

Egy csomó lány csípte is ezt bennem, hogy én olyan "szuperhősős" vagyok - nem én mondom magamra, valamelyik bige találta ki. De ül. Ja. A nagy magányos hős.

Tény, hogy nagyrészt magamra voltam hagyva egész felnőtt életemben. 19 éves voltam, amikor az apám nekicsapódott egy fának. Helyben szörnyethaltak az anyámmal együtt. Utólag kiderült, hogy ivott az öreg valamennyit, de nem az ő hibája volt a baleset - egy műszakból hazasiető kisteherautós egyszerűen lesodorta az útról.

A második félévet végeztem éppen a TF-en, de nem is volt kérdés, hogy nem tudom folytatni. El kellett kezdeni dolgozni (ja, örököltem egy házat, meg egy kis pénzt, amit rögtön rá is lehetett költeni, mert leszakadt a tető...).

A keresztapám próbálta fogni a kezemet akkoriban - előtte is, meg azóta is, ameddig tudta. Ő vitt be a saját körzetében a laktanyába, hogy "Fiam, itt jelentkezz!". Én meg hagytam, mert ötletem sem volt, hogy mit csinálhatnék. Jó fizikumú gyerek voltam, meg volt valamennyi paraszteszem, úgyhogy az alkalmasságin simán átmentem.

Aztán jött pár hónap kiképzés, és sutty, be a mélyvízbe. Valamennyire tudtam, mire vállalkozom, mert ugye a keresztapám is tűoltó. De arra, amit ott átélsz, senki és semmi nem tud felkészíteni.

Jóval később, amikor egy nagyobb, sok tragédiával járó mentés után elküldtek munkapszichológushoz (nem csak engem, az egész csapatot), akkor mondott nekem az agyzsugorító néni egy okosságot. Hogy aki ilyenre vállalkozik, abban sokszor van valami bűntudat. Vagy önvád. Máshol is olvastam, hogy akik például kifejezetten veszélyes extrém sportokat űznek, azoknak valahol hátul az agyában azt suttogja egy hang, hogy "ne élj!". Sok ilyen srácról derült ki, hogy a szüleik nem akarták.

Akkor lett bennem világos, hogy mi vonzott a tűzoltóságban a szüleim halála után. Mindig is bennem volt, hogy mi a faszért nem voltam ott én is a kocsiban. Miért nem én vezettem például. Akkor nem lett volna. Vagy én is meghalok, és akkor meg mindegy.

Az volt a szerencsém sok bajtársammal szemben, hogy akármilyen borzalmakat is láttam, ott tudtam hagyni a laktanyában. Sok srác vitte haza magával, és mérgezte meg a kapcsolatát. Vagy tényleg minden harmadik nap úgy bebaszott, hogy fel se bírt állni. Az egyik srác kokózott is, hogy bírja a másodállás mellett a melót. Nekem kellett végül kibasznom szegényt, mert fel volt pörögve szolgálatban, és emberek életével nem játszunk.

Szóval van valami szerencsés a lelkialkatomban. De az első 10 évben, amikor még én is vonultam rendesen a fiúkkal, és nyomtam a 24-48 órás műszakokat - amellett nincs lehetőség normális kapcsolatokra. Kevés csaj tűri, hogy egy teljes napra otthagyd, pláne, ha mondjuk gyerekek is vannak. Aztán aludj egy fél napot, aztán húzzál maszekolni, mert különben éhen hal a család...

Csináltam cifra dolgokat. Huszonéves voltam, nem voltak szülők, hogy figyeljenek rám. Nem volt tartozásom, volt hol laknom, rezsit kinyögtem (az emeletet lezártam, hogy ne kelljen fűteni). Volt ott minden. Buli. Csajok. Volt olyan hetem, hogy minden nap más nőt vittem haza. Csak azért, mert megtehettem. Egy csomó lányt izgat az egyenruha, de azért mégsem vagyok rendőr, szóval elég szexi tud lenni, ha benyögöm. Meg hát volt egy helyes pofám, jó szövegem, meg karbantartott testem. Nem nagyon kellett oda több.

10 év után kezdett leesni, hogy ezt nem lehet a végtelenségig csinálni ebben a formában. Fizikailag se. Meg lelkileg se, akármilyen kemény vagy. Előrébb akartam lépni, de hogy tiszt legyél, ahhoz kell diploma. Úgyhogy akkortájt lett vége az állandó bulizgatásnak, és elkezdtem tanulni. Meg jól is csinálhattam közbe, mert ami pozíciót be lehetett tölteni tiszti rang nélkül, addig eljutottam. 

Szóval jött 5 nyugisabb év, voltak akkor már elég hosszú barátnőim is, ami 1-2 évig is eltartott. (Na Anita is egy ilyen volt, pont ebben az időben.)

Diploma után egy éven belül már szolgálatparancsnok voltam - azokat a társaimat irányítottam, akikkel együtt voltam 'közlegény'. Hát furcsa volt mindenkinek, de látták, hogy laza vagyok, meg továbbra is lehet poénkodni, amíg nem megy a munka rovására.

Ez a mostani kinevezésem volt a nagyobb lépés. Tavasszal lettem őrnagy (az már főtiszti rang, komoly előrelépés, ezt egy civilnek nehéz megérteni). És átvettem a parancsnokhelyettesi posztot is.

Ez már teljesen más munka, más munkarend. Nincs ez a megszokott három napos lüktetése az életnek, ami a vonulós időkben. Nehezen is szoktam meg. Hogy este hazamegyek. Vagy ahova. A parancsnokkal váltásban vagyunk 24 órás ügyeletben, és ha nagy gáz van, akkor megyünk ki mi is irányítani. De azért tíz négyzetméter égő gazhoz nem.

Áprilisban, amikor már egy kicsit megszoktam az új beosztást, elvittem a B csoportot piálni. Ezeknek a fiúknak nagy részével több, mint 10 évet húztam le, akartam is ezt a bulit, meg azt gondoltam, jót tesz a morálnak. És jó is volt, laza hangulat, sztorizgattunk, szívattuk egymást.

Aztán megláttam ott Alizt, és nekem vége lett a bulinak. Nem kell ilyen nyálas dolgokra gondolni, hogy szerelem első látásra, meg ilyen faszságok. Megláttam, tetszett, és meg akartam kapni. A munka, meg a változások miatt eléggé parkolópályán voltak a csajok, hiányzott is. Nem csak a szex, mert azt meg lehet oldani. De ez a vadászat rész. Ez nagyon. A tapogatózás. Amikor még nem tudod, mi lesz.

Mielőtt beszélgetni kezdtem vele, még nem tudtam, hogy fél óra múlva berántom-e egy kapualjba, a szájába élvezek és hazaküldöm. Ez is benne volt. De 15 percen belül biztos voltam benne, hogy nem fogom, legalábbis nem azonnal. Fél óra múlva már azt is elhatároztam, hogy nem ma. Főleg, mert látszott rajta, hogy nagyon akarná, hogy elcsábítsam.

Megdöbbentően érdekes volt vele beszélgetni. Nem szoktam hozzá, hogy lányok tudnak érdekesek lenni, csak úgy, emberként - nem csak azért, mert náluk van az összes punci.

Nem volt kérdés, hogy nem engedem el, és akarom még látni. És semmi esélyem nincs erre, hogyha most lerohanom.

Amikor először éreztem a száját... igazából nem is tudom, hogy bírtam magammal, minden harcművészeti képességemre szükségem volt, hogy ne induljanak be a régi reflexek, és nyomjam a falhoz azonnal. Jó fiú voltam, még sosem voltam ilyen jó fiú.

Másnap egész nap kattogott rajta az agyam, meg lüktetett a farkam, és alig találtam valami olyan pornót, amire kedvem lett volna kiverni. Végül valami busty MILF creampie keresésre bejött valami, amin el lehetett élvezni, hogy ne durranjon el az agyam.

Aztán felhívtam, és vasárnapra megbeszéltünk egy randit, sétáltunk a Városligetben. De szerencsére kurva hideg volt, meg szél, úgyhogy nem is volt kérdés, hogy a romantikázásnak vége, és beültünk a kocsimba. Szép volt Aliz nappali fényben is - egy kicsit sápadtabb, de legalább végre mosolygott.

Átnyúlt a vállam fölött és bekötötte a biztonsági övem. Megcsókolt, és finoman végigsimogatott a sliccem mentén.

- Szóval... ha te vagy az őrnagy, akkor Ő kicsoda? Milyen rangban van? Főhadnagy?

Gurgulázva nevetett a saját viccén.

Elkaptam a kezét és rámarkoltattam.

- Vagy inkább dandártábornok.

Úgy toltam a kocsit az M3-as kivezetőn hazáig, mint még soha.