Milánó még mindig ronda - OK, csak olasz város mértékkel mérve. De már voltam párszor, és kinézegettem, ami érdekes volt. Az operától kiráz a hideg. Abszolút nulla kultúrprogramot terveztünk Eszterrel eleve erre a három napra.
Mivel Eszter a divatvilágban mozog, tömkelegnyi meleg barátja van (nekem miért nincs? be akarok egyet szerezni itthonra is, királyok), és Milánóban van az ország egyik legnagyobb meleg közössége (vajh miért). Szóval minden este gay clubokba járunk. Olyan jó testű pasikkal táncolok, (és jaj, kurva jól táncolnak!), akik amúgy bottal sem piszkálnának meg. Esztert simán szájon csókolják, tiszta barátságból. Jó a zene, jó a társaság - a heteroszexuálisok miért nem tudnak így bulizni? (Nem, azok csak buzizni tudnak.)
Persze pasizni nem lehet, de minden este egy-két lány kikezd velem. Említettem már, hogy nekem a csajok annyira nem érdekesek, csak a vicc kedvéért szoktam velük lenni, szinte csak hármasban egy pasival. De egyik este egy francia csaj nagyon nyomul, és még valahogy tetszik is. Kicsit fiús fazonú (vékony, rövid vöröses haj, szeplők), de nagy szemű, érzéki szájú. Nagyon jól beszél angolul, lehet vele poénkodni, iszogatni. (Eszter persze nem bírja ki, hogy ne szóljon be: "Ha elmész vele, akarod, hogy én is jöjjek, és nézzelek? Hogy meglegyen a természetes közeged!" és röhög. "Dögölj meg, kedves!" - súgom a fülébe, és kap egy szájrapuszit. Aztán megy vissza mulatni.)
Aztán jön a duma, hogy menjünk kis egy kicsit friss levegőt szívni. A bejárattól 3 méterre kezdünk csókolózni - ez itt nem nagy szám, az arra járók (OK, a klubba jövők) simán mosolyognak ránk. Olyan finom a szája, amilyennek tűnt. 9/10, és csak azért nem 10, mert egyet levonok amiatt, hogy nő. (Mostanában mázlim van a csókokkal.)
Továbbsétálunk, odaérünk az autójához (megnyugtat, hogy nem fog vezetni, vagyis nem ő fog, hanem az absztinens haverja). Viharvert kocsi, kurva rendetlen, mindenhol minden. Lesöpri a hátsó ülést, beülünk. Tovább csókolózunk, én nyúlok be a pólója alá előbb. Nincs rajta melltartó (én se hordanék, ha ilyen kis apró hetyke mellem lenne). Morzsolgatom a mellbimbóját, először finoman, de eléggé biztat, hogy ne kíméljem és a számba sóhajtozik (amaretto-ízű a lehellete, ilyen nyálakat iszik...). Simogatom az oldalát, a mellkasát, érzem a bordáit a sima hófehér bőre alatt. Nem vetkőzünk le teljesen - közterület, meg így izgatóbb. Pólók felhúzva, nadrágja le, szoknyám fel, bugyik le (kiskacsamintás bugyija van).
A meztelen felsőtestünk egymáshoz tapad - nem szokott ilyen jól esni. A fülembe súgja, mennyire izgatja, hogy hetero vagyok. Hátradönt (ennyit a romantikáról), megfordul 69-be és fölém helyezkedik. Kicsit izgulok, csak az jár a fejemben, elég ügyes leszek-e, úgyhogy megint nem vagyok elég nedves. Attól is tartottam, hogy amolyan franciásan hosszúra hagyja a szőrét, mert attól eléggé viszolygok, de szerencsére elég rendesen fazonozott. Belenyalunk egymásba, szinte egyszerre. Nem is annyira a fizikai élvezet tetszik benne, hanem a totális normaszegés. Tök aranyos ám közben, egy csomót dicsér, hogy milyen jól csinálom, meg ilyenek.
Nagy nehezen sikerül elélveznem, nem könnyű, mert azért kicsit feszélyezve vagyok (túl kicsi a keze, viszont legalább nincs hosszú körme). Orgazmus után nem szoktam nagyon ügyes lenni, de most próbálom összekapni magam, hogy neki is jó legyen - nem megy olyan automatikusan, mint a pasikkal, elsőbálozok. Végül is úgy megy el, hogy helyet cserélünk, ujjazom, próbálom úgy csinálni, ahogy nekem jó lenne, ő meg a csiklóját masszírozza (te jó ég, de durva, nem fáj ez neki???). Olyan mennyiséget spriccel a kezemre, hogy majdnem hátraugrok. Whoa, whoa, whoa!!
Féligmeddig felöltözünk, lehúzza az ablakot és masszívan cigarettázni kezd (kínál - visszautasítom - legalább egyvalami legyen, amitől nem függök). Aztán tök természetesen, kézen fogva megyünk vissza a bárba, elköszönünk, és mindenki megy vissza a társaságához. (Kapom a cheert persze.)
Minden másnap délig alszunk, és érdekes módon soha nem vagyok igazán másnapos. Elmegyünk enni, siesta alatt filmet nézünk meg netezünk Eszternél, aztán én elmegyek futni, vagy terembe (ha már beleszoktam a spártai rutinba, nem akarok kiesni belőle) és este kezdődik elölről.
A Parco Sempione-ban futok, első nap még gyönyörű napsütés, szél, kellemes futóidő van. Csak azok a kis szar bogarak repülnek bele folyton a számba, de úgy vagyok vele, hogy fehérje, és még mindig inkább a számba, mint a szemembe. (Fehérje, inkább a számba, mint a szemembe.)
Harmadik nap kegyetlenül esik az eső. De nem zavar, nem vagyok cukorkából, és van valami perverz örömem ebben is, ahogy folyik le rajtam a víz, ahogy átázik a ruhám. Hagyom, hogy lefolyjon az arcomon, nem törlöm le. (Lefolyik, nem törlöm.)
Futás közben jó nagyokat lehet gondolkodni. Igazából célszerű is nagyokat gondolkodni, mert amúgy meg csak azon jár az ember esze, hogy meg akar halni, és abba akarja hagyni. A motivációimon gondolkozom. Miért akarok formába kerülni, miért épp most. És, ha teljesen őszinte vagyok magammal, kicsit a Görény miatt. Nem azért, mintha akarnék tőle valamit! Isten ments! Csak ő volt az, aki ráébresztett, hogy már nem nézek ki olyan q jól. Nem vagyok ahhoz hozzászokva, hogy nem tudom egy pasi érdeklődését felkelteni. Illetve ahhoz vagyok szokva, hogy ezen nem kell erőlködnöm, ha hosszabb távon össze vagyok zárva egy hímmel, akkor az előbb-utóbb legalábbis finoman flörtölni kezd. De Görény nem. Egyszerűen nem tekint nőnek. És ez elkeserít. Akkor most mi van? Ennyi voltam? Nem működök már?
Ami még kihagyhatatlan mélázási téma - úgy 5-6 km körül kezd előjönni - az Szabolcs. Még mindig nem telik el úgy nap, hogy ne gondoljak rá. Minden. Egyes. Nap. Azt hittem, el fog múlni.
