- Szóval te egy ilyen rendes fiú vagy? - kérdezem nevetve

Zavartan heherészik.

- Hát,  ööö... haha... merem remélni, hogy igen. Te talán nem vagy "rendes lány"?

- Merem remélni, hogy nem!

Na igen, ezek azok a mondatok, amikor akkor jó ötletnek tűnnek. Aaaaannyira magas a labda, én meg dögöljek meg, ha nem csapom le. 

Pedig írásban olyan lazának tűnt a csávó. Tök jót évődtünk e-mailben, úgy tűnt, hogy van humora, van benne nyitottság. De most, amikor telefonon beszéltünk, azt éreztem, megrettent saját merészségétől. 

"Olyan hülye vagy, Aliz, már megint összemérted a pasival a faszodat, és a tied volt a nagyobb", korholom magam. A pasiból kipárolog a lelkesedés, mint a rosszul záródó barna üvegből az orvosi alkohol. (Vajon miért érzem szükségét, hogy elriasszak mindenkit? A múltkor egy másik kifejezetten jóképű és intelligens srác írt rám, és addig ekéztem, hogy eltűnt. Magamban rettegtem attól, hogy mi van, ha összejövök egy ilyennel. Elég vagyok-e ide?)

Ezzel a szépreményű nyomoronccal még ezután is hosszan telefonálunk, és valahogy szóba kerül a gyerekvállalás. Hátast dob, amikor megmondom, hogy én ilyet nem tervezek. Mi az, hogy nem? Miért nem? Mi az, hogy nem akarok "komoly" kapcsolatot? Akkor mit akarok? (Jó, hát ez egy amolyan "igazi" párkereső oldalról van, itt sok az életfogytiglanra vágyó magányos lúzer.)

Azt nem értem, azt komolyan nem értem, hogy ezek után miért mondja azt, hogy találkozzunk? Hogy most azonnal? OK, este 9 van, de végül is ráérek, ő meg elgurul idáig. Nem jön fel, csak sétálunk meg beszélgetünk. OK. Zuhanyzok, öltözök. Várok. Várok. Várok. 30 perc után ráírok, hogy mégis wtf. Válaszol, aminek kb. annyi a lényege, hogy egy kamuzó kurva vagyok, és menjek szexpartnerkeresőre, mert oda való vagyok.

Ülök az ágyamon szépen felöltözve, szolid sminkben. Kibaszott dühös vagyok. Nem is azon, hogy nem találkozunk. OK, ér azt mondani, hogy bocs, meggondoltam, mégse. No hard feelings. De hagyta, hogy fél órát várjam. És nem írta meg, hogy sztornó. 

Wáááááááááááá!!! Ki. Ba. Szott. Dühös. Vagyok. Jobb dühösnek lenni, mert ha nem az vagyok, akkor szomorú leszek. Nem szabad eljutnom a szomorúig. Nem szabad, hogy sírjak egy ilyen köcsög után. De nagyon kedvem lenne, ahogy veszem le a csipketangát és bújok a csíkos pizsibe. Nagyon kedvem lenne bőgni egy óriásit. 

Most komolyan, UFO vagyok? Nem hiszem el, hogy nem létezik ez a vágy pasiban, hogy nincs ez az ember, nem él ilyen rajtam kívül. Aki szeretne velem lenni, jól éreznénk magunkat, de meghagynánk a másik szabadságát. 

Mert ezt látom, hogy csak ez az idióta dichotóm modell létezik, hogy vagy feleséget keres valaki, vagy kurvát, és nincs átmenet. 

Úgy rábasztam erre az elkötelezett együttélősdire Balázzsal, hogy kizárt, hogy középtávon belemegyek ilyenbe. Nem is az a legnagyobb baj, hogy vége lett, hogy ilyen idiótán lett vége. Hanem az, hogy nem voltam a kapcsolatban komfortos. Mintha egy rosszul szabott ruhában illegettem volna magam, ami imitt szorított, amott lötyögött, de hordtam, mert az a divat. Miért olyan kurva nagy luxus az, hogy ne érezzem magam gúzsba kötve, magányosan egy "párkapcsolatban"? Faszom a párkapcsolatba akkor. 

A másik lehetőség, hogy valami kapuzárásos görcsös férj akar velem félrekúrni. Akinek 26-odik vagyok a prioritáslistán, és azt gondolja, OK, ha kéthetente impromptu odaszól, hogy most van 10 perce és jönne dugni. 

Anyátok kibaszott picsáját!!! Mind, mind az összesnek! A teremtés kibaszott koronáinak, akik megtehetnek bármit, mert az ő pöcsükből sarjadt a világegyetem...

Ilyenkor a legjobb, hogy ott van Vince két emelettel feljebb. Csak felhívom, hogy otthon van-e és üres-e az ágya. Sosem mond nemet, mindig van kedve. Nyúlok a telefonért. "Persze, gyere csak. Az előbb raktam ki azt a barna hajú bigét. A kiabálósat, akit úgy utálsz."

Új lakásba költöztem bő fél éve. Úgy voltam vele, hogy abba a lepukkant albiba nem megyek vissza. Kisebb, modernebb, nem belváros, de jó a közlekedés. Persze ez is albérlet. Nem veszek lakást, nem vagyok hajlandó, hiába nyomja anyám, hogy igazán megengedhetem magamnak. Vegyek fel hitelt 20 évre? Azt se tudom, egy év múlva mi lesz.

Késő tavasszal - alig pár héttel azután, hogy beköltöztem - találkoztam Vincével először. Nagy IKEA körúton voltam, megpakolva szatyrokkal, hónom alatt állóámpa, és kínlódtam, hogy be tudjak szállni a fölrdszinten a liftbe. Már záródott volna, amikor valaki hallhatóan megszaporázta lépteit, és megfogta a csukódó ajtót. Betuszkolódott mögém, habár látható volt, hogy a cuccaim és én is alig férünk el. Olyan szűken voltunk, hogy hátra sem tudtam nézni, csak a hátamnak nyomódó alakot éreztem, és dühösen konstatáltam, hogy finom az illata ennek az udvariatlan valakinek, aki nem volt képes kivárni, hogy leérjen a lift.

Az elsőn lakom, az illetőnek hátra kellett volna lépnie, hogy ki tudjak kászálódni. Megfordultam, és durcásan belebámultam a jóillatú gazember kajánul vigyorgó képébe. Egyenhosszúra trimmelt haja és szakálla volt, a bőrén egy vélhetően erősen pattanásos kamaszkor hegei látszódtak. Máskülönben átlagos külseje volt, semmi figyelemreméltó – kábé 180 magas, normális testalkatú. Ösztönösen a kezére pillantottam, és emlékszem, az jutott eszembe, hogy valószínűleg tudna fát hasogatni, hogyha arra kerülne a sor.

Kipréselődtem mellette, tavaszi selyemszoknyámon keresztül éreztem, ahogy „véletlenül” végigsimítja a combom. Közben nézett a másik irányba, mintha mi sem történt volna. A kulcs után matattam a táskámban, amikor kiszólt a liftből:

- Szólj, ha kell valami segítség. Cipekedni, vagy bármi.

- Nem kell – vakkantottam agresszív kismalac módjára.

Már nem tudom, min volt éppen felbaszva az agyam, valószínűleg valami köcsög pasi írt valami rosszízűt egy randioldalon, vagy anyámmal veszekedtem előtte. Mire továbbindult vele a lift, már meg is bántam, hogy undok voltam, de sokat nem gondoltam vele. Egy random lakóval geci voltam, van az úgy.

Pár nap múlva megint összefutottunk a lépcsőház kapujában. Ha nincs nagy csomagom, sosem liftezek, a lépcsőn ballagtam felfelé. Fentről géppuskaként robogott valaki lefelé. A jóillatú. Majdnem belém ütközött. A sértettéség nyomát sem mutatva rámköszönt, olyan hangnemben, mintha együtt homokoztunk volna az oviban, és megállt előttem.

- Megyek ki pizzázni a Gepettóba, nem jössz?

Aznap sem csináltam semmit az irodában, Dénes valahol külföldön konferenciázott, unatkoztam és kommunikációhiányom volt.

- OK.

A kérdéses hely kicsi talponálló pizzázó volt, és tudtam, hogy van benne teljes kiőlésű tésztájú is. Gálánsan meghívott egy szeletre meg egy light kólára. Mint kiderült, vagyonőrként dolgozik a nagybátyja vállalkozásában, nem egy bonyolult lélek, bár ahhoz képest egészen tájékozott és jó társalgó. Miután gyorsan végeztünk az evéssel elhívott, hogy megmutassa a „kedvenc helyét”. Egy fás-parkos rész felé sétáltunk – este és reggel sok itt a kutyasétáltató, de így kora délután teljesen kihalt. Egy eldugottabb helyen minden teketória nélkül nekitámasztott egy fának, és mélyen behatolt a számba a nyelvével. Szeretek vadulni, de ez egy kicsit váratlan és előkészítetlen volt. Bazsalikom és paradicsom íze volt a szájának, a borostája fájdalmasan dörzsölte az állam, mintha egy erőszakos olasz sündisznó támadott volna le.

A keze az első pillanattól kezdve nem pihent. Gyúrta a combom, a mellem, egy percen belül a ruhám alatt járt, Még szerencse, hogy könnyen nedvesedem, mert hamarjában félrehúzta a bugyim, és belém vágta két ujját. Elégedetten sóhajtott fel.

- Na EZ a kedvenc helyem.

Gyakorlott kegyetlenséggel csókolt, ujjazott, dörzsölte a csiklóm, 2 percen belül reszketve élveztem el. Még kapkodtam a levegőt, amikor letérdeltetett maga elé és elővette az egyik leggusztusosabb faszt, amit valaha láttam. Pedig azért – lássuk be – elég nagy mintát vettem. Hatalmas volt, szoborszerű, kőkemény, duzzadtak rajta az erek. Alig tudtam a selymes makkot értékelni, mert azonnal tövig a torkomra tolta, és az öklendezésemre ügyet sem vetve dugni kezdte a számat. Szerencsére csak egy-két percig, ha tartott, és már éreztem, ahogy csorog lefelé a garatomon. Ahogy elengedett, kiokádtam mindent a fa tövébe, gecit, pizzát, kólát, sőt, még az ebédemet is.

- Most könnyen kaptad, de legközelebb jobban meg kell dolgoznod érte - mondta tárgyilagosan.

Nem éreztem magam megbecstelenítve, mint a legtöbb nő tette volna ebben a helyzetben. Olyan egyszerű volt, egyben perverz és dekadens. Ezekkel tudok mit kezdeni. A húzdmeg-ereszdmeg játékok, az érzelmi zsarolás, az eltűnés, a manipulálás sokkal rosszabbul érint. Százszor inkább elégítsen ki és hánytasson meg egy biztonsági őr a kiserdőben.

Szeretem a kézenfekvő dolgokat, és egy ilyen mindenre kapható karbantartó helyben iszonyú praktikus. Azon a hétvégén Vince szabályosan halálra baszott. Nem tudom, hogy szed-e ilyenkor valamit, vagy magától ilyen potens, de péntek estétől vasárnap délelőttig voltunk ágyban, néhány órákat aludtunk, meg ettünk, de legnagyobb részt szexeltünk. 

A sportos menetek között hosszan elnyújtva simogatott, szinte műértő módon szemlélte a testem. Ez egy kicsit feszélyezett, mert még most sem vagyok elégedett a testemmel, hát még fél éve. Még csak azt sem lehet mondani, hogy kifejezetten az ilyen testes nők jönnek be neki, és azért szereti a markolható csípőmet és a súlyos melleimet. Ő egyszerűen minden nőt imád. Mindenkiben talál valamit, amit meg tud kívánni.

Az időseket a finom és vékony, picit ráncos a bőrükkel, és őszülő punciszőrrel. Az épp csak nagykorúakat olyan friss pinával, hogy szinte nyers még, akik tétovák, irányíthatóak. Az igazán dagadtakat, akik hasán hintázik a háj, miközben löki őket, és mindenük puha. Mindenkin szeret valamit.

- Az én testemben mit szeretsz? - kérdeztem egyszer, ahogy egymás mellett heverünk egy meztelenül a vastag szőnyegen

- Te olyan jó kompakt vagy. Kemény húsú és szép feszes a bőröd. Iszonyúan síkos a puncid, az nagyon beindít. Mindenhol érzékeny vagy. Bárhol megérinthetlek, a karodon, a hátadon - mindentől fel tudsz izgulni. Ez elég vonzó tud lenni egy pasinak.

Olyan kényelmes és boldogságos, hogy Vince tudat alatt sem kényszerít, hogy érezzek valamit iránta. Barát, edzőtárs és okleveles nagypofájú perverz. 

Nem hiányzik nekem, hogy jöjjön valaki, bekavarjon az érzésekkel. Nem hiányzik, egyáltalán nem.