Van egy öreg barátom, Pali bácsi. Tanárom volt még a BME-n. Negyvennéhány éves volt, de mindenki bácsizta, olyan régóta tanított az egyetemen. Látta bennem a tehetséget – ő mondta így – ezért gyakran elhívott magához, a családjához, hogy a gyakorlatban is kipróbálhassam, amiről tanított, sőt sokszor még olyat is, amit nem tanított. A fiaként szeretett – ha már gyerekük nem lehetett - amolyan második apám volt, így nem csoda, hogy a diploma után is találkoztunk, ha lehetőség adódott. Kísérletezgető, feltaláló, tökéletesre törekvő, de kicsit sem szórakozott. A mechanikai tanszéken volt akkoriban tanár, kedvenc időtöltése a biztonsági rendszerek tökéletesre való fejlesztése volt. A gyárak igénybevételre méreteznek, azt megtoldják x százalékkal, illetve felhasználási terület függvényében akár többszörös túlméretezéssel igyekeznek az elemet, vagy alkatrészt tartóssá, megbízhatóvá tenni. Tanárom kedvenc területe a primer biztonsági rendszerek voltak, abból is a fékalkatrészek tervezése. Ő nem állt le ott, hogy „legyen benne anyag, oszt jó lesz az” hanem elképesztő formájú alkatrészeket tervezett, melyek kis súlyuk és filigrán kialakításuk ellenére többszörösen felülmúlták a kommersz alkatrészek teherbírását. A tervezésének kulcsa a megfelelő anyaghasználat, és a pontos igénybevételnek megfelelő méretezés volt. Dummy-ként is üzemeltem; velem próbáltatott ki bizonyos részeket. Felejthetetlen élmény volt, amikor a háza előtti lejtőre épített csillesínekre helyezett járgányt kellett lefékeznem egy általa tervezett fékkaron ugrálva. Megállt. Utána felrakta a gyári fékkart; két ugrás után elhajlott, és nem fékezett többet. Megállt. Miután a kaput kidöntötte velem együtt. Rengeteg publikációja volt; a modern kor megérkeztével saját YouTube csatornájára töltötte fel a kísérleteiről készült videókat, melyeket maga készített és vágott meg. A kapukidöntésről sajnos (?) nem készült képi anyag, pedig megérte volna.
Sok hétvégét töltöttem náluk, a felesége is családtagként kezelt. Érdekes módon a családunk nem járt össze. Vagy nem is érdekes; egy egyetemi tanár és feleségének az élete teljesen másról szólt, mint a szüleimé. Nálunk inkább a carpe diem meg a rock ’n’ roll – náluk meg a tudomány és művészet; kár lett volna keverni, mindenki boldog volt a helyén. De azért komoly bulikat is tartottak; ilyenkor kiléptek a tudományos keretek közül és elengedték magukat. Élvezték az életet; már később mesélte, hogy a felesége bárhol, bármikor kapható volt a testi örömökre – a nyilvános helyek voltak a kedvencei. Ő meg az interneten kutatta a jobbnál jobb helyszíneket, és pont ilyen helyeken sétáltak – véletlenül.
A felesége meghalt egy autóbalesetben pár éve, mikor az erdélyi rokonait látogatta meg. A Fogarasi-havasok egyik lejtőjén letarolta egy betonelemeket szállító kamion. A kamion sofőrje sem élte túl, a betonelemek agyonnyomták, mikor felborult. Napokig senki nem tudott semmit, utána őrület. A rendőrségi nyomozás megállapította, hogy a kamion túlterheltsége következtében a fékberendezés hibásodott meg; a fékpofákat a fékdobhoz préselő fékkarok elgörbültek a túlzott igénybevétel miatt.
Ezt nem lehet túlélni, legalábbis nem lehetünk ugyanazok, mint annak előtte. Pali bácsi ekkor lett igazán Pali bácsi; hetek alatt öregedett vagy tíz évet. Fiatalos ötvenesből idős hatvanassá vált. A munkáját nem adta fel, de soha többé nem kísérletezgetett saját örömére.
Igyekeztem tartani benne a lelket, de két év is bele tellett, mire kimozdult bezárkózott mindennapjaiból. Újabb két év, és elkezdte látni az embereket. Megbeszélésünk értelmében havonta találkoztunk; mesélt mindenről, ami történt és érdeklődve hallgatta az akár vadabbnál vadabb történeteimet is. Főleg a csajos történeteimet hallgatta szívesen; jókat derült nagyobbnál nagyobb melléfogásaimon, vagy éppen sikereimen. Tőle tanácsot is mertem kérni, ha a szükség úgy hozta. Lassan eljött velem és a haverokkal is sörözni; szerette, hogy teljesen lökött fiatal alkoholisták körében lehet – talán saját fiatal éveit látta ebben. A haverok imádták, mert különleges sztorikkal tudta szórakoztatni a társaságot. A többiek, akárcsak én felnéztek rá. És folyton tukmáltuk rá a nőket, de kifogásgyár üzemmódba kapcsolva hárította el az ajánlatokat.
Egy éve lehetett, hogy amikor egyszer látogatóba mentem hozzá, pont ott volt a takarítónője; olyan 40 eleje, faros-bögyös, vagy mai szóhasználattal élve MILF. És persze az is feltűnt, hogy látható érdeklődéssel nézegeti a nő kerek idomait. Nem mutattam, hogy észrevettem volna bármit, csendesen örültem magamban. Pár hét elteltével felhívott, hogy kellene beszélnünk, merthogy én úgy értek a nőkhöz. Mondom úgy azért nem, de hajrá, beszéljünk, felszaladok.
- Dénes – kezdi – te tudod, hogy az én Mártámon kívül soha egy nőre rá sem néztem; a miénk ilyen örök szerelem volt, első és utolsó. De van itt ez a hölgy, a Kriszta; tudod, aki már hónapok óta eljár rendbe tenni a házat, és kialakult valami köztünk. Van férje, és sosem csalná meg, de nagyon vonzódik hozzám. Ők egy ideje a férjével eljárkálnak néha swinger klubokba, ahol mindenki azzal akivel akar, és így nem megcsalás. Azt mondta, hogy menjek el, ahova ők járnak, ott találkozunk; mit szólsz te ehhez?
- Háát mondom, nekem ezek a klubok nem bejövősek, de arra, amire használják éppenséggel megfelelnek. Voltam már pár ilyen helyen, de sosem találtam magamnak való csajt; amelyiket elkaptam volna, az csak a faszijával kéjelgett, amelyik úgy őrizte, hogy nem is értettem minek jönnek ide. Meg az egész természetes természetellenessége engem kifejezetten taszít.
- Dénes, te értesz ezekhez a dolgokhoz, kérlek, gyere el velem. Persze csak azért, ha balul sülne el a dolog, hogy méltósággal távozhassam.
Elvittem. Aztán vártam rá vagy három órát. És nem bácsi Pali bácsit vittem haza, hanem Pál Újembert.
Kicserélték, illetve visszaváltozott. És rászokott a Krisztára, később még egy pár másik Krisztára is. Egy valami nem változott, mindig megkért, hogy vigyem el, amit szívesen vállaltam; így lettem a szállító vagy taxis, vagy valami. Amíg ő bent múlatta az időt, én vagy fel, vagy leépítettem a szervezetemet, szóval vagy konditerem, vagy haverokkal duma és sörözés. Nekem alkoholmentes, mert a zéró tolerancia, az zéró tolerancia. Nem mintha valaha is kocsiba ültem volna piásan – a kedvenc sofőrszolgálatom telket, házat vett már rajtam – de így, hogy fontosnak érezhettem magam valakinek a szemében, akit a példaképemnek tekintettem, meg sem fordult a fejemben a piálás.
Tegnapelőtt, pénteken is minden úgy alakult, ahogy szokott. Pali bácsi Krisztázni indult, mentem érte. Kiszállt a kocsiból, besétált, - mondta, hogy igyekszik, mondtam, hogy hagyjuk ezt – és elővettem egy könyvet és elkezdtem olvasni. Nem volt kedvem máshoz, és az irodalom eléggé le tud kötni. Romsics Ignác: Csonka Mihály élete és világképe című könyvét olvastam – negyedszer – és elméláztam a korabeli paraszti társadalom életén. Lapoztam, felnéztem, és megláttam valakit, akire nem számítottam. Okoska volt az, Savanyú Cukorral – illetve gondolom, hogy vele – karöltve besétált a klubba. A könyv mögé bújtam, és csak pislogtam. Szerencsére nem nézett felém, nem látott meg. Becsuktam a könyvet, lekapcsoltam a belső világítás és csak néztem ki a fejemből. Mivan? Miértvan?
