Teca sportmelltartóban és sztreccs futónadrágban készíti a reggelit. Mire levonszolom magam az emeletről, ő már valószínűleg volt edzeni, kitakarította a konyhát és most omlettet készít. Az ilyen tökéletes nőket alapból kedvem lenne képen vágni egy testes fagyasztott hallal, de Teca egy tündér. 

Gyönyörű, vonzó, fiatal. Os. 35, de jóval kevesebbnek néz ki. OK, semmi más dolga nincs a világon, mint jól kinézni. "Annyira örülök, hogy nem kell dolgoznom. Próbáltam, és egyáltalán nem nekem való. És mennyi időt elvesz az embertől! Ti is állandóan csak dolgoztok... De így van ez jól, így állapodtunk meg. Jó így nekünk, ugye, édes?" 

Nehéz a jó-rossz skálán értékelnem ezt a kapcsolatot. Előbb mondom rá, hogy ... sajátos.

Teca finoman a tányéromra csúsztatja az omlettet (rókagombás-parmezános), és kapok egy giccses kübliben salátát.

- Aliz, egyél, gyönyörűm! Ne nézz így, kenyér nincs. Barna sem. Vigyázunk rád. Na, add az édes kis szádat!

Felpillantok rá szorgosan rágva, mire rámcuppantja hyaluronsavtól telt ajkait az enyémre. A nyelvével finoman belenyal a számba - éppen eszem, baszki! - és rám mosolyog.

- Jót főztem. Ugye, hogy jót főztem? Simon felkelt már? 

Simon a fenti fürdőszobában csutakolta magát, amikor lejöttem, ahogy a hangokból meg tudtam ítélni. Szeret énekelni a zuhany alatt. Soha nem lehet beazonosítani a dalt, talán ő maga sem tudja. A nyolcvanak évek nyúlánk búgását lehet kihallani, a szünetekben még a cintányért is utánozza, tsssz, tsssz. Simon.

Végzek a reggelivel, mire lejön. Mögém lép, beletúr a hajamba.

- Itt vannak az én szépségeim! Jó reggelt, kicsim! - fordul Tecához, a fenekébe markol.

Mellém ül az asztalhoz, kávét iszik, nyomkodja a telefonját és közben szórakozottan simogatja a combom. Teca közben beszél. Gyorsan, folyamatosan, végeláthatatlanul. Nem is tudom, mikor kezdtem el menthetetlenül nem figyelni arra, amit mond. Sokszor azon kapom magam, hogy csak a száját nézem, ahogy fürgén mozog, meg ahogy pereg a nyelve. Teca szája egészen kiváló, széleskörűen felhasználható, izgató, lágy és ügyes.

- Már mész is? Ne vigyelek el? - szól Simon, amikor felállok az asztaltól.

Nem akarom, szeretek egyedül zötyögni a négyes metrón reggelente, a fülemben a saját zenémmel. Jobban, mint az ő acélszürke A6-osában csevegve. Nincs vele semmi baj, aranyos ember. Tulajdonképpen ők egy aranyos, édes pár. Egy dekoratív, kellemes feleség és egy sikeres, joviális, kicsit idősebb férj. Mindig mosolyognak, mindig fogják egymás kezét. Kívülről nézve szinte infantilis ártatlansággal és gyengédséggel szeretik egymást. Gyerektelenek, méghozzá tudatosan, vállaltan és átgondolva azok. ("Nem akarunk, tényleg, megbeszéltük az elején, nem való ez nekem, persze nem úgy nem való, hogy próbáltam és tudom, mint a munkánál, hanem, érted, az ember úgy érzi, hogy ő erre nem lenne alkalmas, én ehhez túl önző vagyok, meg minek, így is olyan sokan vagyunk, hát nem igaz...?")

Már majdnem egy éve, hogy először találkoztunk. Egy buliban, egy olyan fajtában. A harmadik vodka szódát ittam zöldcitrommal és csíkos szívószállal. Lassan indult az este, alig voltak ismerősök. Felfigyeltem Tecáékra, szemben egy kanapén beszélgettek és nevetgéltek. Milyen kis bájosak, hogy kerülnek ide? Hajlottam rá, hogy felhajtsam az ingyen piát és hazainduljak. Amikor szedelőzködni kezdtem, akkor lépett hozzám Simon.

- Szia, kislány. Tetszel a feleségemnek. Nincs kedved meginni velünk valamit? 

Tudjuk, hogy nem preferenciám homoerotika. Nincs vele bajom, tudnak finomak lenni a nők, de nekem akkor is kell egy fasz. Legalább. Tudjuk, na. De unatkoztam, dobták a labdát, elkaptam. A pasi nem volt rossz, ha az ember túllépett a vigyori, kerek képén. Jó a segge, izmos a lába. Szép kék a szeme. És a feleségének tetszem.

Különszobába mentünk. Teca cirógatni kezdett, majd hátradöntött és megcsókolt. Mindig mondtam, hogy lányokkal jó csókolózni. Olyan finomak és puhák. És általában ügyesebbek, mint a pasik - ritka a jól csókoló férfi. Teca zseniális volt, úgy kapaszkodtak egymásba az ajkaink, mintha nem először csinálnánk. Éreztük, hogy mi jó a másiknak. Szerintem eltelt egy óra is, és még mindig csak szájjal babráltuk egymást, szinte teljesen felöltözve.

Sokáig úgy tűnt, Simon csak nézni fog. Egy sötét sarokban támasztotta a falat, nem ért se hozzánk, se magához. Csak a csillogó kék szemét láttam. Úgy nézett ránk, mint egy szerető apa játszadozó csemetéire. Egy idő után odaült mellénk. Teca egészen kiváló popsiját simogatta, és mélyen a szemembe nézett, amíg Teca a nyakamon siklott végig a nyelvével. Aztán odahajolt a fülemhez és belemormogott: 

- Nekem is tetszel. Az nem baj? Hogy mindketten szeretnénk?

Hála a. Jó. Istennek. Nem rossz ez a petting, de mégiscsak dugni jöttem. Teca a színes cukor, de Simon a csokimázas fánk. Nem számítottam semmi extrára, és ahhoz képest mindenképpen pozitív élmény volt. Hozzá voltam szokva a személytelen aktusokhoz, aminek a nyersessége maga volt az immanens jutalom - az élvezés szikével leválasztva az intimitásról.

Simon éppen olyan varázslatosan gyengéd volt, mint Teca. Olyan óvatosan ért hozzám, mintha valami drága anyagból lennék, ugyanazzal az extatikusan csillogó tekintettel nézett, mint a sarokból, de közelről egészen bele lehetett szédülni. Ölelt, csókolt, simogatott két ember teljes egyetértésben. Főleg velem foglalkoztak, egymással csak annyira, hogy néha huncutul egymásra néztek és vigyorogtak, és néha megfogták egymás kezét.  

Olyan váratlanul meleg és biztonságos érzés töltött el, amit nehezen kötöttem swinger klubhoz. A szexuális izgalom megvolt persze, de jóval erősebb a béke és boldogság. "A szerelmesek szexelhetnek így" - gondoltam. Nyugodtan, maximálisan átadva magát a másiknak. Másikoknak?

Mert hárman voltunk ebben a családias ölelésben, és azon kaptam magam, hogy pont úgy mosolygok rájuk, mint ők rám és egymásra. Simon végül magára ültetett, belém csúszott - egyszerre nyögtek fel Tecával - és lassan, erőteljesen megdugott. Hosszan, kitartóan. Én szédültem a melegtől. a vodkától és a helyzet otthonos bizarrságától. Teca mögém ült terpeszben Simon combjára, a csiklóját a farokcsontomhoz nyomta, előrenyúlva morzsolgatta a mellem és szuszogott a nyakamba. Így élveztünk el hárman, közösen. 

Sokáig maradtunk még a szobában utána, összesimulva, ölelkezve, mint három kimerült kifli. 

És ma ott tartunk, hogy szinte minden éjjel egy egyedileg gyártott 3 méter széles püspöklila kárpitú ágyon alszunk Kelenföld kertvárosában. Együtt, hármasban.