Márk már másnap bejelölt fácsén. A Lorenzós este után.

Mondhatjuk, hogy azóta folyamatosan csetelünk. Nem viccelek. Megállás nélkül.

OK, bevallom, netfüggő vagyok. Láttam még régebben egy kutatást, hogy a kisgyerekkel otthonlévő anyák tolják a legdurvábban a netet. És minél több a gyerek, annál többet - pedig elvileg kevesebb az idő, és mégis. A net utat tör. Ugyanakkor nem meglepő, hiszen az internet sokszor az egyetlen módja annak, hogy értelmes lényekkel kommunikálhass végre valami másról, mint a gyerekek. (A játszótéri anyukák egyik kritériumnak sem felelnek meg.)

Én már a gyerekek előtt veszélyeztetett voltam - az egyetemen beszippantott a világháló (komolyan, használja valaki ezt a szót, vagy kimúlt a Windows 95-tel együtt?). Én egyszerűen mindent neten csinálok. Amikor Aliznak mondtam ezt a netfüggést, rögtön mondta, hogy ő is, ki nem. Kommunikálunk, olvasunk, vásárlunk, ezek praktikus dolgok, persze. De attól, hogy sok mindent csinálsz neten, még nem vagy függő. Aliz azért netezik, mert valamit egyszerűbb vagy gyorsabb, vagy olcsóbb úgy, mint élőben. A net akkor csak eszköz, nem cél. Nekem már sokszor cél.

Nem csak segíti a való életet, hanem ad egy másik életet. Egy alternatív realitásban egy alternatív persona. Mindig voltak magammal gondjaim - főleg a testemmel. Nagyon nehezen fogadtam el a soványságot, a magasságot, az ügyetlenséget - fizikailag és szociálisan egyaránt. Online állapotban leszakadhatok minden rám erőltetett konvencióról. Nem mondok, hogy ekkor vagyok önmagam, de biztos hogy másvalaki vagyok, akit néha jó játszani. Belebújni, mint egy latexruhába, amiben mindent megtehetek, kockázatok nélkül.

Nem ismerne rám senki abból, amit ott lát. A neten kemény vagyok, agresszív, néha akár sértő. Nem kell megválogatnom, bebugyolálnom a mondandómat. Simán trollkodom. Rákeresek olyan dolgokra, amire úrinőnek nem lenne szabad. Rá vagyok kattanva olyan dolgokra, amihez elvileg már túl öreg vagyok. Mémek. Online szubkultúrák. Minden iránt lehet érdeklődni, amit élőben nem mersz bevállalni. Steampunk. Scrapbooking. Lip sync battle. Orosz autók fedélzeti kameráinak felvételei. Vagy bármi.

Azt látom, hogy akivel tudom neten tartani a kapcsolatot, azzal megmaradunk, azzal képben vagyok. Aki 'csak' élőben, azzal megdöglünk. Nem tudom összehozni az élő kapcsolatot. Többet tudok a brooklyni haverom mindennapjairól, mint a szomszéd kerületben lakóról gimis legjobb barátnőméről.

Amíg nem volt Aliz, addig nem is nagyon találkoztam élő emberekkel a családomon kívül. Sok személy van az életemben, de nem fizikailag. Egy csomó online barát, akikkel adott esetben sosem találkoztam, de az életünk valamilyen szeletét megosztjuk egymással. És ez tök jó.

Márk is ilyen lett. Szerencsére. Onfiú az onlányomhoz. (Vagyis ő maga is részben onlány, de ezt tudjuk.) A messenger köldökzsinórjával összekötve töltöttük a hetet. Aliznak nem mondtam. Kevés dolog van, amit nem mondok neki, de ezt nem, mert tartok tőle, hogy ...  helyeselné. Aliz helyeslése pedig 100%-osan bebizonyítaná, hogy rossz dolgot csinálok. Szóval lapítok.

Nem feltűnő, mert mindig vagy munka vagy utazás közben írunk, vagy amikor már mindenki alszik. Nem fogok bele, hogy mi mindenről, és igazából nagyrészt nem is flörtölős a téma. A szexről is inkább teoretikusan van szó.

Nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Bár ez csalóka is lehet, mert a neten nem nehéz hamar 'rokonlelket' találni. Aztán meg rájössz, hogy valami freak, és alig győzöl elmenekülni. Márkkal már találkoztunk, volt valami kémia-féle is. Jó, hogy részegek voltunk, akkor könnyebb kedvelni a másikat. Mégis azt éreztem, hogy itt valami van, vagy tudna lenni.

Megbeszéltük, hogy pénteken találkozunk. Élőben. Igaziból. Aliznak hazudnom kellett, hogy miért nem megyek velük - ilyenkor mindig a gyerekeket veszem elő, ami tökre nem fair. De minden szülő csinálja - jaj lebetegedett, jaj, nincs kire hagyni... (Ez a gyerekezés egyik nagy előnye. A másik, hogy bármikor bemehetsz egy játékboltba és szétnézhetsz, csorgathatod a nyálad a star wars legókra, és senki nem mondja, hogy nőj már fel.)

Márk választ helyet - valami olyat, ahova nem jár senki, ami már kiment a divatból. Hogy nyugi legyen. A Ráday elején ülünk egy 15 éve egészen népszerű étterem. Kiválaszt egy üveg bort -  nem kóstolgat decinként, úgysem lő mellé. Az a fajta ember, akivel jó bort inni, mert ért hozzá, de nem kérkedik, nem tolja a nagyzoló faszságokat ("érezni a májusi cserebogár karcos aromáját").

Meglepően jó a háttérzene, ettől a helytől Juventus rádiót vártam, de jazz standard feldolgozások szólnak valami netrádióról. Olyan a hangulat, mintha egy kései Woody Allen filmben lennénk - nem hisztérikus, nem formabontó, de van benne valami magával ragadó őrület.

Amúgy nem jellemző rám, hogy ennyire összevissza beszéljek, a másik szavába vágva, nevetve, provokatívan. De a bor meg Márk kihozza belőlem. Belül kicsit szorongok, mert nem tudom bekategorizálni, hogy mi is ez tulajdonképpen. Randi? Annál kevesebb. De egy baráti borozásnál több...

Márk nem egy feminin jelenség, külsőleg sem, meg viselkedésben sincs benne semmi "buzis". Nem tartja el a kisujját, nem beszél nyávogva. Teljesen pasi, a favágó-szexualitásba hajlóan az - valószínűleg ezért buknak rá a klasszikusan nyálas-nőies meleg srácok. Középmagas, masszív srác. A haja, a szakálla egyenhosszú borostásra trimmelve. (Az a tippem, hogy odalent is valami hasonlóval lehet találkozni.)

Közben rájövök, hogy mi tetszik nekem igazán Márkkal kapcsolatban - hogy nőként kezel. Ritkán kapom meg, mert igen, nincs nőiesen ívelt testem, nem viselkedem csajosan. A gyerekek előtt kifejezetten hidegnek is mondtak. A srácaim segítettek abban, hogy elfogadjam ezt a részemet, hogy igenis van bennem melegség és gondoskodás. De csak bizonyos helyzetek tudják kipattintani belőlem. Egy biztonságra vágyó gyerek kapaszkodása. Vagy egy síró Aliz. Vagy egy rohadt szemét hazug Béla, aki szintén ki tudta simogatni belőlem az érző lényt - és később megerősített abban, hogy nem szabad pasinak kiadni ezt a feledet, soha. Úgyhogy kemény és kockás vagyok mindenkinek, aki felületesen ismer. A szomszédoknak, az SZMK anyukáknak, a legtöbb kollégának.

Márkkal más, vele könnyebb. Túllép a nemi sztereotípiákon, nem hajol be egyiknek sem. Mindenkit kívülről néz, még saját magát is - filozofikus módon, de nem vakon a nézőpont komikumára. Az udvarló és a barátnő legjobb tulajdonságait egyesíti. Például amikor megölel, vagy megfogja a kezem, nem úgy érzem, hogy ez előjáték, tapogatózás. Hanem névértéken értelmezhető érintés, ami csak önmagáért kellemes, nincs agenda.

Az első üveg bor kivégezve. Kérünk egy kétszemélyes előételtálat, ami meglepően finom - hozzá egy másik üveget, kicsit karcosabbat. A kaja egy kicsit visszahoz a kellemes szédülésből, ami az éhgyomorra elkövetett alkoholfogyasztás egyik folyománya. Rá is hat egyik kicsit a cucc, épp csak egy hangyányit, mert jól bírja. De kimond olyan dolgokat, amiket talán egy órája nem mondott volna.

- Tetszem neked -- kezdi -- azt tudom. Meg te is tetszel nekem, azt meg te tudod. Fúú, tudunk mi sok mindent -- nevet, épp csak egy kicsit zavartan.

Hallgat egy kicsit.

- Nem akarom elbaszni. Az van, hogy dugni mindig találok. A férfiak mindig rinyálnak, hogy nekik milyen nehéz - miközben  ha egy nő dugni akar, akkor dug. De ez bullshit. Egyrészt a csajok sem csettintésre találnak. Pasiból meg aki tökös és jófej, az talál. Én akármennyit találok. És nem csak azért, mert két kapura játszom. Ne érts félre - tudom, hogy nem értesz félre - nem dicsekszem, csak tényt állapítok meg. De nem is ez a lényeg. A lényeg...

Szótlanul hallgatom.

- ... a lényeg, hogy barátot ritkán találok. Ugye, te is úgy érzed, hogy máris kicsit barátok vagyunk? Nagyon jó barátok lehetnénk, abszolút benne van a potenciál. Ritkán találkozom olyannal, akinek elmondhatom, hogy mennyire csípem, és nem fogja szexuális közeledésnek venni - mert mondjuk elég okos hozzá. Imádom az okos embereket - nem vagytok sokan.

Továbbra is csak figyelek - egy pillanatra bevillan bennem az a "beszélgetés" Ottóval, amikor szintén csak hallgattam. És hogy az mennyire más volt. Ez nem defenzív, menekülő hallgatás - hanem érdeklődő, nyitott. Jaj, istenem, kezdek belekavarodni ebbe a Márk-izébe... miközben ő folytatja.

- Nem akarom, hogy azt hidd, nem vonzol, hogy nem izgat a gondolat, hogy végignyalogassam a tested, mint egy postabélyeget. De most a legjobban az izgat, hogy megállni pont előtte. Érted? Például így.

Áthajol az asztalon, magához húz, de megáll a számtól 2 centire. A lehelletünk összekeveredik az üres előételes tál felett. Megmerevedünk ebben az állapotban. A szemembe néz, a hüvelykujjával a csuklómat masszírozza. Valószínűleg érzi, hogy a pulzusom készül áttörni a plafonon, mikroszkopikus gyöngyök jelennek meg az orromon. Biztosra veszem, hogy az asztal alatt a farka élethalál-küzdelmet vív a skinny farmerrel.

Nem tudom, mennyi ideig maradunk így. Valószínűleg csak néhány percig, de többnek tűnik. Aztán ő az, aki elenged, és visszadől a székébe. Egy nagy pecsétgyűrűt visel a bal kezén - általában repulzívnak tartom az ilyesmit egy férfin, parvenü pedofilok jutnak róla eszembe. Nála nem. Még furcsán szexi is azon a masszív, de ápolt kézen. Van valami családi jelentősége az ékszernek, de nem akart róla beszélni. Lehúzza az ujjáról, leteszi az asztalra. Aztán megfogja a kezem, lehúzza a karikagyűrűmet, és belehelyezi a közepébe. Olyan vékonyak az ujjaim az övéhez képest, hogy szinte eltűnik az én gyűrűm az övében. Csak pihen benne, nem ér hozzá sehol.

- Így. Jó lesz így?

Bólintok, bár igazából fogalmam sincs, hogy mire gondol - illetve annyi mindenre gondolhat, és már túl sokat bort ittam ahhoz, hogy tisztán lássak.

Még egy jó fél órát ülünk az utolsó fél pohár mellett, közben simogatja a veszélyesen gyűrűtlenné vált bal kezem. Az gyűrűsujjam tövét szinte meztelennek érzem, ő meg - úgy érzem - direkt rájátszik, hogy pont ott masszírozzon. Mintha nem a két ujjam, hanem a combjaim között kalandozna. Elnyomom a sóhajokat, amik kitörni készülnek belőlem.

Fizet (nem engedi, hogy beszálljak, "majd legközelebb"). Hosszan sétálunk a sötét pesti utcákon, elkalandozunk a Duna-partig. Nincs kedvem hazamenni a megszokott péntek esti üres lakásba, ő sem siet. Kutya hideg lehet, de nem érzem - dolgozik bennem a bor és a mámor. Még a sálam sem veszem fel.

Legalább egy órát mászkálunk még, a barátkozós és a flörtölős részek szinuszgörbeszerűen váltakoznak. Néha csak úgy szembefordít magával és szinte megemel a fenekemnél - nem csókol meg, végig nem csókol meg, csak nevet.

A Gellért téren hív nekem egy taxit - ő majd hazagyalogol, nem lakik messze. Amíg várunk, és beszélgetünk,  hátulról ölel, és a nyakszirtemet puszilgatja.

Hazafele a taxiban azon gondolkodom, hogy ez akkor mi a franc is volt.

Lefekszem, és kompenzálva, dühödten maszturbálni kezdek. Nem nagyon akar menni, de végül is sikerül kiizzadnom magamból egy orgazmust.

Hajnalban arra ébredek, hogy vacogok - megy fel a lázam, kapar a torkom.

Csodás, csodás. Megfertőztük egymást. Ki tudja, hogy ki volt a nulladik beteg.