Voltam egyszer egy fekete pasival. Szép nagy volt mindene. Magas volt és széles, mint egy ébenfekete gardróbszekrény. Imádta a seggem. A fekete pasik általában szeretik a nagyobb feneket. Nekem meg szép kerek van, felette nagy ívben keskenyedő derékkel (most már kicsit kevésbé, mint pár éve, de még mindig nem kapok normális nadrágot, mert még mindig túl vékony a derekam, rohadjak meg, mi?)
Szinte csak hátulról dugott. A hatalmas fekete kezeivel teljesen átfogta a derekam, hüvelykujjai összeértek a gerincemnél, a középsők pedig elértek elöl a csípőcsontomig. Mozdulni sem tudtam volna, de nem is akartam. Ő diktálta a tempót, nem is ő tolt engem, inkább húzott magára. Szemből csak szophattam. Azt a bizarr, nagy rózsaszín faszt, ami ernyedten is szinte akkora volt, mint mereven (jobb is, mert frászt kaptam, hogyha ez innen még nőni fog, akkor lényegében gyomorszonda). Húsos, puha, meleg szája volt, de nem csókolt szájon (nem is hagytam volna), csak a nyakamat és a vállamat simogatta vele. Szenegáli volt… vagy szomáliai? A nevére nem emlékszem. Sosem emlékszem a nevükre. Fölösleges. Soha többet nem láttam.
…
Ez a görény az agyamra megy. Van neve is, de nem számít. Férfi, és férfiak nevét megjegyezni fölösleges. Én csak úgy hívom magamban, hogy Görény, nagybetűvel. (Meetingen nem, bár a múltkor majdnem kicsúszott.)
A munka része már nem is érdekel. Mindent kritizál, mindent csináljuk másképp, pedig eddig is teljesen jól működött a rendszer. De most már nem szólok vissza, nem ér annyit. Nem is érdemes, mert úgyis az lesz, amit ő akar. Azt hiszem, meg is szokta, hogy minden úgy van, ahogy ő akarja. Ilyenkor csak mélyen belenézek a szemébe, és annyit mondok: „Rendben.” De úgy mondom, hogy azt jelentse, „Menj a picsába.” És ezt ő is tudja, mert nem hülye.
Meg valamit megint beszólt az alakomra. Nem direktben, csak úgy gecin utalgatva. Tudja, hogy betalál. Az utóbbi két évben csúszott fel ez a plusz 10 kiló. Két éve pitizett volna nekem, az tuti. Mert ezeknek csak ennyi számít. Azt se tudja persze, hogy mennyit mozgok. Zumba, futás. Pont a Margitszigetet emlegette, biztos nem járt kint jó ideje, mert az teljesen le van rohadva, és csak a parvenü divatmajmok járnak ki, meg a Nike edzők. De persze fingja nincs, csak a pofája nagy. Fogadok, hogy nem bírná lefutni azt a 6-8 km-t, amit én hetente többször megcsinálok. Olyan a combom, hogy fát lehet rajta vágni. Nem látszik, mert még kicsit hájas, de ha megfogná, akkor érezné. Ha a meetingen, amikor mellette ülök, belemarkolna a combomba, én pedig megfeszülnék. Ami nem lesz, mert egy szemétláda, és előbb szopom le a 60 éves CFO-t, minthogy ez hozzám érjen.
Timike bele fog zúgni. Most látom, és azt is látom, hogy pár hét múlva, ha jól meghasználta ez a faszfej, akkor majd hozzám fog jönni, sírni a vállamon. Görény belebaszik a milliőbe. Andika csak azért nem fog beleesni, mert neki pasija van, aki el is fogja venni, ahogy nézem. Csinálnak egy rakat gyereket, és többet nem dolgozik. A szülés majd jóvátehetetlenül tönkreteszi a pináját, és képtelen lesz visszatartani a pisilést, meg aranyere lesz.
Tudom, épp elég családos barátnőm van. Olyanok, akik el is mondják, hogy nem minden rózsaszín. Üvöltés van, meg nem alvás, minden felborul. Elveszted az életed, és sose kapod vissza. Nekem erre semmi szükségem. Andorral megbeszéltük, hogy nekünk nem kell gyerek. Egyikünk sem szereti a gyerekeket. Kényelmes életünk van, szép lakásunk, sok helyünk. Nem megy el a pénz pelenkára, meg minden szarra. Azt is mondta, hogy szívesen elvesz feleségül, ha akarom. De nem akarom. Mi a fasznak a papír? 7 év. Közös a lakás, közös a lakáshitel, mindenünk közös. Jobban összetart, mint egy kurva fehér ruha meg a templom.
Volt már, hogy le akartam lépni? Kiszállni? Naná. De nem praktikus. Jól megvagyunk. Nem veszekszünk. Az idő legnagyobb részében szépen elélünk egymás mellett, mint két üveg lekvár. Unalmas, de ez az élet. Mindenkinek unalmas. Mondjuk, ha nem lennénk néha AZOK a péntek esték, már nem lennénk együtt. Meghalnék, ha ez sem lenne.
