Talán sikerült összeszednem magam annyira, hogy kívülről az látsszon, hogy rendben vagyok.  Hogy ugyanolyan vagyok, mint régen. Ottó tökéletesen boldog ezzel a látszattal. Én se vagyok boldogtalanabb, mint amilyen a B.C. (Before Christian) voltam. A semmilyenség tökéletes állapota.

A baj az, hogy belül, a felszín alatt régen vasbeton volt. Most meg zselécukor. Néha akár kókuszolaj szobahőmérsékleten. Lötyög és hullámzik a bőröm alatt, és néha, nagyon néha ki is türemkedik, mint valami sérv. Mint amikor Dotti pocakparazita korában beakasztotta a a sarkát a hasfalamba, és addig tolta, amíg effektíve körteformájú nem lettem.

Várom, hogy a zselé megkössön, mint a láva a kialakuló Földön. Hogy már csak a tektonikus lemezek mentén törjön ki néha csendesen.

Andika terhes. Csak sikerült felcsináltatta magát azzal a kormány-alfaszfej barátjával. Pár hete jelentette be. Alig van még hasa, de azonnal vett magának egy halom übermárkás terhesruhát, és abban totyog fel-alá kitolt hassal, mint egy jóllakott mamagalamb. Pár napja valószínűleg leesett a vércukra, és elájult az irodában, mentő vitte be. A dokija gyorsan kiírta 3 hétre pihenni, és az a tippem, hogy nem jön vissza. Én nem jönnék a helyében. Addig se a pénz miatt dolgozott, eleget sikkasztott a pasija. Csak hasznosnak akarta érzeni magát. De most kiteljesedhet az anyaságban. Ami nekem sosem sikerült. Simán élvezni fogja.

Ami azért 'vicces', mert épp most kezdünk megszakadni a munkában. Nem meglepő módon szeptemberben felpörögtek a rendelések, Alizzal szétmelózzuk magunkat, csak hogy szintentartsuk a lemaradásunkat. Timi egy kibaszott feladatot nem tud elvégezni, szerintem arra bazírozik, hogy kirúgják. Van valami faszija, aki dobbantott Franciaországba gipszkartonozni (annyit keres ezzel ott, mint a főnököm itthon). Timi lejjebb adta Görény óta, de lehet, hogy csak megtanulta, hogy az izgi és szexi pasik veszélyesek és tünékenyek mint a lidércfény.

Itt állunk ketten Alizzal, és még kettőnk kivételes képességei sem alkalmasak arra, hogy elvégezzük a munkát. Amint Timi bejelenti, hogy lelécel, felveszünk valakit. Már megbeszéltem a főnökkel. Valami miatt nagy becsben tart, nem is értem. Szegény Alizt folyton alázza, észre sem veszi, még a nevét sem jegyzi meg. Én meg a kedvence vagyok. Olyan, mint a rossz tanár - egyszer beskatulyáz, és annyi. Aliz rossz skatulyába került, én jóba - csinálhatunk bármit. Már eleve gáz volt, ahogy beharangozott - azzal a hülye levéllel... Nem csoda, hogy látatlanban utált mindenki.

Jövő héten elkezd interjúzni, és megkért, hogy legyek ott.

- Abszolút legyél ott! - mondta Aliz, amikor elmondtam neki - Mindjárt lediktálom neked a preferenciáimat, és úgy annak megfelelően válogass! - nevetett - Ne legyen túl szép, ne legyen túl okos, csak szorgalmas. És ne öltözködjön túl jól!

- Honnan veszed, hogy nő lesz? Honnan veszed, hogy alánk vagy mellénk veszi fel, és nem fölénk?

- Adja a jó ég... Még egy olyat nem viselek el, mint a Görény...

Aliz sokat mesélt róla. Amennyire én látom, valami kutya-macska barátság volt köztük. De - ezt Aliz nem mondta soha, még csak nem is érzékeltette - úgy gondolom, hogy valami szolid kis crush is lehetett ott, ami talán ki is bontakozik, hogyha a pasi nem tűnik el hirtelen a semmibe. Biztos vagyok benne, hogy Aliz akkor indult el a lejtőn, aminek az alján megtaláltam összetörve.

Mindegy, nem is számít, kár rajta gondolkodni. Felveszünk egy kedves semmilyen lányt, és jó lesz. Semmi szükség ebben a szobában még egy egyéniségre.

Közben otthon gondok vannak. Nem Ottóval, ott most nyugi van, ráhúztuk a kettőnk közti szakadékra a lepedőt, és nem sétálunk arra.

A gyerekek... A gyerekek sajnos finom kis műszerek. Érzik, hogy valami difi van, és anya nincs rendben, a szülei kapcsolata nincs rendben. Még ha egy hangos szót sem hallanak.

Oli verekszik az oviban. Ő a legkisebb a csoportban, mégis ő az aki mindenkit terrorizál. A kislányokat is üti. Már hetek óta ez megy - a beszoktatás könnyen ment, de nemsokára elkezdődött ez az agresszió. A szülők is panaszkodnak az óvónéninek. Úgy néznek rám az öltözőben, mint a véres rongyra. Aki képtelen megfegyelmezni a saját gyerekét - vagy még rosszabb, effektíve erőszakosságra neveli, mint egy harci pitbullt. OK, hogy legkisebbként, kihívóként mindig erős volt az önérvényesítési képessége. De ez most sok. Tehetetlennek érzem magam. Az óvónéni azt javasolja, hogy vigyem el pszichológushoz. Meg beszélgessek vele. Beszélgessek egy 3 évessel?

Dotti nem bírja a sulit. Iszonyúan unatkozik, nem tanítanak neki semmit olyat, ami érdekli, vagy amit nem tud már. Nincsenek barátai - úgy kb. senki nem szellemi partner a számára. Úgyhogy rajzolgat és álmodozik. A tanító néni nem egy érzékeny lélek, folyton leszidja és szembesíti a "figyelmetlenségével". És fekete pontokat kap. Be fogok menni fogadóórára és itt most ÉN fogom javasolni, hogy a tanítónéni menjen pszichológushoz, és ne a gyerekekre dobálja a saját frusztrációit.

Emi - ő egy kis kőszikla. Az egyetlen, aki nem omlik meg. Két tűz között, vagy akár száz tűz között. Tökös, talpraesett, de mindenki szereti. Mindenki a barátja akar lenni, ő az óvónéni kedvence. Legalább egy helyen nincs konfliktusom a nevelővel. Ugyanakkor mintha Eminek nem lenne szüksége rám, pont emiatt.

Szaranyának érzem magam. Bizonyára mindig is szar voltam, ez nem két hét alatt alakul ki. Bizonyára elbasztam valamit az elejétől fogva. Azzal, hogy nem igazán akartam egyiket sem, vagy nem jó indokkal akartam. Vagy egyszerűen csak alkalmatlan vagyok.

Péntek estére teljesen kikapcsol az agyam - a munka lefáraszt, a gyerekeken való agyalás kimerít. Bambulni akarok és sört inni. Bambulni otthon is lehet, de sör nincs.

Elmegyünk a Morrisons Operába. (Böbe nyafog, hogy ott lottyadt harmincasok vannak, és ő lejjebb lő.) Nagyobb társasággal vagyunk, főleg lányok, de egy-kettő hozott kapcsolt részt. Meg jön Böbe egyik biszexuális barátja, Márk - nem akkora partiarc, aminek a sztereotípiák alapján hihetnénk, de meglepően érdekes beszélgetőpartner. Lelkileg a férfi és a női szerep szuperpozíciójában van - bármit bármilyen szempontból meg tud vizsgálni. Tudathasadásos és felrázó élmény a véleményét és tapasztalatait hallani.

Közben meg abnormálisan nyitott, bármiről szívesen beszél, szexről is. Ami először megijeszt, de aztán meg bizarr módon izgat. A pultnál beszélgetünk, egy darabig nagyon is koncentráltan, aztán észreveszem, hogy a hátam mögé tekintget. Egy feltűnő külsejű férfit néz - őszes hatású, hamvasszőkére festett haja van, és szinte betegesen sovány. Jegesen kék a szeme, finoman borostás. Nem kell hozzá Márk kifinomult gaydarja, hogy észrevegyük: nem igazán a csajok érdeklik. De ő is érdekes figurának tűnik.

Csakhamar átül mellénk, és teljesen természetesen beszélgetni kezdünk. Lorenzóként mutatkozik be (na, igazából biztos ez is Béla...). Bár egyértelműen Márkot nézegeti, és figyelme viszonzásra talál, mégsem érzem magam harmadik keréknek. Ebben szerepet játszhat az, hogy Márk a pult alatt finoman simogatni kezdi a combomat. Közben Lorenzo lényegében leszopja a szívószálat, a virgin piña colada finoman kicseppen a szája szélén.

Kimegyünk levegőzni hármasban. Lorenzo rágyújt egy slim mentolos Vogue-ra. Megkérdezi, nem kísérjük-e el hazáig, itt lakik a közelben. Márk rám néz, bólintok. Miért ne. Elkísérjük hazáig, hogy meg ne késelje valami neonáci.

Séta közben Márk lazán átkarolja a derekam - nem egy nagy pasi, kb egymagasak vagyunk, kényelmesen át tud fogni. Lorenzo kifejezetten pöttöm mellettünk. Láncban füstöl, amíg oda nem érünk az épp csak kicsit lepukkant bérház kapujához. Villámgyorsan bepötyögi a kódot, gondolkodás nélkül megyünk be utána. Ahogy belépünk, még lépcsőház aljában gyorsan, de intenzíven szájon csókolja Márkot. Márk vesz egy levegőt, és engem húz magához. Finom, gyakorlott szája van - érzem benne Lorenzo cigarettájának ízét.

- Feljössz velünk? - kérdezi Lorenzo - Izgi lenne, így még nem csináltam...

- Nem, kösz, nem. De nektek jó szórakozást!

5 perc múlva az Uberben ülök, és úgy érzem, kár volt kihagyni.