- Válj el tőle. Már rég mondom - folytatja zordan Zalán.

- Nem vagyunk házasok.

- Tudod, hogy értem.

Tudom, hogy érti. De tényleg annyira össze vagyunk kötve. A közös lakás. A közös cuccok. A közös... hát nem tudom. Élet? Mert sok más közös nincs. Közös érdeklődés? Nincs. Közös programok? Azoktól a bizonyosaktól eltekintve.... nem nagyon.

Ez az élet, nem? Valahogy ez a normális. Vagy inkább a megszokott. Két ember egy hosszú kapcsolatban szépen megfárad és eltunyul egymás mellett. Vagy... még rosszabb. Mint nekünk.

De sok szempontból meg ez az egyszerű. Ez a kényelmes. Na. Százszormegbeszéltük. Miért hozza fel mindig? És még nem is tud mindent. Ha tudná. De nem mondtam még senkinek. Úgyse hinné el senki. Illetve valószínűleg elhinnék, mert nem gondolják, hogy hazudok, csak olyan nehéz elképzelni. Én magam is azt hiszem a nyugalmas hónapok alatt, hogy ez meg sem történt. Nem is ütött meg. Csak képzeltem. Álmodtam.

Most persze csend van. Kedvesség. Ajándékok. Engedékenység. Kb. egy hétig. Aztán jön pár hónap langymeleg. És megint egy pofon. Így megy ez.

- Félsz, hogy nem találnál mást? Tíz másikat találsz két hét alatt!

- Lehet. De az sem lenne jobb. Andor még mindig a legjobb választás az eddigiek közül. Ne beszéljünk erről, jó? Szülinapunk van. Mulassunk.

A szülinapunk. Ha tehetjük, (kb, ha mindketten az országban vagyunk) közösen ünneplünk. Mint azt a bizonyos 18-adikat. De nem úgy. Úgy soha többet.

Csak bő három hét a különbség. Közte valamelyik hétvégén össze szoktunk jönni, és bulizunk. Csak mi ketten. Na, nem nagy arconpörgés. Elmegyünk vacsorázni. Vagy moziba. Esetleg megiszunk egy forralt bort.

De nem idén. Idén a fasza kivan mindkettőnknek. Az enyém érthető okokból. Neki pedig cincálja a tökét Réka, a "gyűrűs menyasszony". Királylány akar lenni jövő tavasszal, Zalán meg vonakodik kitűzni a dátumot. Réka ideges. Félti a petesejtjeit.

Zalánra rájött valami korai kapuzárási pánik az ügy kapcsán, és hozza az összes tünetet: edzés, új ruhák, új hobbik (motor, búvárkodás, amit akarsz). Réka ellenzi. Amitől még vonzóbb az egész.

Szóval idén nincs teázás. Ó, nem. Koncert. Metál. Főként tribute, meg néhány saját szám. Ismerős banda még régről (hazai viszonylatban bejött nekik azóta). Előtte piálás, de nem finoman. Egy iszonyú szakadt kocsmában iszunk, ahova akkor jártunk, amikor én is felkerültem Pestre, fiatalak voltunk és olcsók.

Két kör rövid már lecsúszott, most egy-egy korsó sörrel és egy tál ingyen mogyoróval kísérgetjük. Még nem vagyunk részegek, de józanok sem. Zalán a piától érzelmes lesz és konok. Én könnyed és mosolygós.

(Előző héten beszéltük meg a programot.
"Menjünk el szombaton Headbangover koncertre."
"Jó, majd megkérdezem Andort, hogy mehetek-e."
"Nem, majd MEGMONDOD neki, hogy MÉSZ.")

 Jó ez a pálinka. Mindenkit szeretek. Várj, nem igaz, Zalánt szeretem. Mint barátot. Legjobb barátot.

- Imádlak, tudod? - mondja ebben a pillanatban.

- Én is téged, édes - mosolygom vissza.

- Te vagy a legjobb. De most tényleg. Nem, ne röhögj, nézz rám. TÉNYLEG. A legszuperebb nő vagy. Ezt sose felejtsd el.

- Részeg vagy.

- Kicsit.

Mire a koncertre érünk, már nem vagyunk szomjasak. Kicsi hely, lelkes közönség. Nyomulok az első sorba - jó ötlet volt előkeresni az acélbetétes bakancsot. Széttombolom magam. 3 óra tömény extázis. A pultnál afterpartizunk. Belőlem elillant az alkohol nagy része a mozgástól.

- Nagyon rég láttalak ilyen felszabadultnak.

- Igen, de hát annyira jó! Annyira kurva jó ez a buli!!! Örülök, hogy eljöttünk. Király ötlet volt - válaszolom, és vigyorgok, mint egy tök.

- Édes vagy. Ilyenkor olyan vagy, mint 15 évesen.

- Olyan trampli? - röhögök

- Nem. Olyan kis ártatlan. Cuki.

- Nem vagyok cuki! - háborodok fel - Sosem voltam cuki!!

Próbálom megpüfölni, csak úgy viccesen. Elkapja a csuklóm és lefog. Megölel. Nevetünk, nevetünk.

- Hm, egészen felgyúrtad magad, hallod? - érzem az izmait a vállában és a karjában, ahogy összeérünk.

- Te meg ledobtál egy adag szalonnát, husi. Még 10 kiló, és egész jó nő leszel.

- Dögölj meg!

Állunk ebben a butus ölelésben, és nagyon nem akarunk kimászni belőle. A kricsmiben pakolják a székeket.

- Gyere - bontakozik ki végül - hazakísérlek.

Sétálunk a nagy büdös pesti éjszakában. Végig a körúton. Körülöttünk mindenki fiatal és / vagy részeg. Nem is meglepő, hogy fogja a kezem. Olyan természetes és barátságos. Sétikálunk, mintha valami idióta gyerekműsor táncoló-éneklő dinoszauruszai lennénk. Vidáman és ártatlanul.

Odaérünk a kapunkhoz. Csodás este volt, de már csak az ágyamra tudok gondolni. Levenni a bakancsot. Lemosni a sminket. Benyomni egy Aspirin+C pezsgőtablettát, és aludni holnap délig.

Nem akarom beütni a kódot - Andor meghallja, és ott fog várni az ajtóban. Inkább kulccsal. Túrok a táskámban. Hol van? Amikor megtalálom és felpillantok, Zalán arca egészen közel van az enyémhez. Jézusom, meg akar csókolni? Jézusom! JÉZUSOM!

Szerencsére észbe kap, nem bassza el. (Pedig már szinte éreztem a rágója ízét.) Egyrészt kurvára megkönnyebbülök, másrészt valahol bosszant. Még az sem akar, aki tényleg szeret? Néha azt gondolom, hogy Zalán az egyetlen pasi, aki igazán szeret. Meg akit én igazán szeretek. Innen minden irányba csak lefelé tud gördülni ez a kapcsolat. Itt kell a hegy tetején állni hát, nem mozdulni, szoros ölelésben, nem mozdulni, nem mozdulni.... nem gurulni. Így.

Magához húz, belefúrja az orrát a nyakamba.

- Jó szagod van. Na, menj haza aludni. Ahhoz a faszkalaphoz. Csá!

Megfordul, hátraint, és megy. Nem egy nagy búcsúzkodó.

Ingatag lábakkal vánszorgok felfelé a lépcsőn - már nem a pia nehezít, csak alig állok a lábamon az ugrálástól. Kikészültem.

Most pillantok csak rá a telefonomra. Öt nem fogadott hívás. Pánikban csekkolom, de nem Andor volt az. Hanem a Görény (még mindig így van elmentve a telefonban...). Meg két SMS. "Nem érlek el, hívj vissza légy szíves, fontos." És egy másik. "Nagyon kellene beszélnünk, gond van, hívj fel." És egy üzenet a hangpostán:

- Aliz, ne haragudj, hogy éjszaka zargatlak, de elég nagy baj van. Esetleg be tudnál most jönni az irodába? Tényleg sajnálom, de nem tudom egyedül megoldani.... Hívj fel!

Hát ennek meg mi a fene baja lehet? OK, az egy dolog, hogy kezdünk jóban lenni, mondjuk ilyen haveri szinten, de közel sem vagyunk ott, hogy egymás segítségére siessünk éjnek idején. Vagy ez valami munkával kapcsolatos dolog? Miért nem várhat hétfőig? Fű se nő a hétvégén.

Most komolyan hívjam föl? Éjjel fél 3 van! Na jó, meg kell tudnom, mit akar.

Kicsöng.

- Szia, Dénes, kerestél... - mondom egy kicsit sem titkolva a bosszúságomat

- Ó, basszus, basszus, Aliz, de jó, hogy visszahívtál. Kellesz. Most.